Nyugalom...vagy mégsem?

Negyedik fejezet

《 Néha muszáj beletörődnünk dolgokba. Néhány dolog csak úgy átsuhan életünkön, s másnap már nem is emlékszünk rájuk. Viszont vannak olyan dolgok, amik évekig kitartanak mellettünk, évekig az életünk részét képezik, s örökre az emlékeinkbe vésődnek. Igazából, ezekben a legfájdalmasabb nem is az, hogy eltűnnek ezek a dolgok, hanem hogy nem tudjuk őket elengedni. 

  Sok időbe telt rájönnöm a titokra, hogy hogyan is kell nem ragaszkodni és nem remélni, de végül sikerült megtanulnom kiölni magamból az utolsó csepp reményt is. 》

  Mielőtt Hea felugrott volna a székéről, elszakadtam Taehyung dús ajkaitól és belevágtam karjába olyan erősen, amilyen erősen csak tudtam, majd Heának háttal állva elkezdtem törölköző után kutatni az asztalok alatti fiókokban, amit majd jegesvizesen Taehyung felkarjára tehetek majd, közben próbáltam elhessegetni a perverz gondolataimat és leállítani heves légzésem. Nem láttam Taehyung reakcióját, amikor észrevett mindent maga körül, de annyit tudtam, hogy biztosan értetlenül és fájdalommal teli arccal nézett rám, majd Heára. 

- Ez mégis mi a fene, De... – hagyta félbe a mondatot Hea, mert rájött, hogy Taehyung előtt a művésznevemen kell szólítania. Én egy pillanatra lefagytam, féltem, hogy nem veszi észre magát, de végül sikerült neki. - ...Summer?!

- A vendég megsérült kint az én hibámból, így borogatást teszek a karjára – magyaráztam nyugodt hangon, mintha semmi furcsa nem lenne ebben. Pedig elég sok van: soha nem hozhatunk be ide vendégeket. 

- Tudod, hogy... – Megfordultam, s szemébe néztem, Taehyung pedig köztünk dobálta fejét. Hea látta, hogy jobb lesz befognia, így egy „rendbennel” le is rendezte az egészet, végignézett a kezét tartó Taehyungon – aki már rájött, hogy miért ütöttem meg miközben épp akció közben voltunk –, majd visszaült felhúzott lábakkal nyomkodni a telefonját. Találkozott szemem Taehyungéval, ami már nem volt annyira értetlen, inkább kérdő. Előkaptam a törölközőt, majd jeget tettem bele a hűtőből, közelebb léptem hozzá, felhajtottam laza fehér pólójának ujját, ezzel jobban látható téve izmos felkarját, s rászorítottam a hideg jeget. Egy ideig én tartottam a törölközőt  – Taehyung direkt nem fogta meg –, s ezalatt az idő alatt sikerült kikönyörögnie ismét heves szívverésem, ami végre elmúlt, mikor elszakadtam tőle.

  Hea miatt muszáj volt megjátszanunk, hogy Taehyungnak tényleg szüksége van a jégre, s mikor már nagyon keservesen nézett rám – mert lefagyott a keze –, levettem a jeget kezéről, s elköszönve tőle kitessékeltem a helységből végre. Ennél hosszabb és csöndesebb tíz percem még életemben nem volt: az agyam zakatolt a gondolatoktól akárhányszor ránéztem Taehyungra, a szívem persze erre egyből gyorsan verni kezdett, s borzasztó melegem lett a kondicionált helységben, amit Tae elégedett mosollyal könyvelt el. De persze, a szájmozdulatokat nem tudta elhagyni, én pedig nem tudtam nem arra figyelni, főleg, hogy majdnem lefeküdtünk.

Beképzelt seggfej. 

- Elmondod mi volt ez? – kérdezett rá nyugodt hangon Hea fel sem nézve telefonjából, miután leültem a mellett lévő székre, s elkezdtem rendbe szedni a sminkem, mintha mi sem történt volna.

-  Mi lett volna? – púdereztem az arcom, direkt úgy, hogy ne kelljen a szemébe néznem. – Amit mondtam.

- Nekem nem úgy tűnt – húzta el száját, majd miután látta, hogy nem igazán foglalkozok vele, abbahagyta a kérdezősködést és firtatást. Nem a kedvencem Hea, ugyanolyan pletykafészek es szar kavaró, mint JiNa barátnői. 

  Kimentem a bárba folytatni a munkám, de Taehyungot sehol nem találtam már. Talán jobb is, fogalmam sincs, mi lett volna, ha még itt van. Valójában, tudnom kéne, ahogy azt is tudnom kellett volna, hogy milyen következményei lehettek volna, ha lefekszünk. Nem tudom, hogy gondoltam ezt az egészet. Simán lebukhattam volna már akkor, amikor még le sem vetkőztünk, hisz a szemkötőmet egyből lekapta volna rólam, amint beléptünk az öltözőbe. 

Hülye, naiv és buta liba vagyok.

  Ha valaki ezt hallaná, nyugodt lélekkel mondhatná rám, hogy egy hazug ribanc vagyok. Egyrészt, mert ki nem állhatom Taehyungot kívül belül, mert egy beképzelt ficsúr, mégis lefeküdtem volna vele, másrészt pedig mert ilyen simán belementem volna a szexbe. 

Undorító vagyok.

 Levágtam magam a forgós műanyag székre a pultnál Yuna előtt és a fejemet támasztva vártam, hogy rám érjen. Már nem bírtam a gondolataimmal.

- Na mi van, szívem? – simogatta meg az arcomat és töltött nekem barack levet, majd elkezdett mosogatni. Fájdalmasan felsóhajtottam. – Ez nem hangzik valami jól.

- Mert nem is az! – hajtottam fejem a kezeimre. – Egy hülye ribanc vagyok.

- Na – hökkent meg a kijelentésem hallatán és csodálkozva rám nézett. – Mi történt? 

- Taehyung. Ő történt – ittam bele üdítőmbe, Yuna pedig felnevetett. – Ez nem vicces! Elegem van már  most, pedig ez még csak a második nap volt. Az előbb majdnem lefeküdtünk, még jó, hogy Hea bent volt az öltözőben – suttogtam el a végét. 

- Destiny! – A mosogatóba dobta a poharakat, suttogva „kiáltott” és homlokráncolva nézett rám. – Pontosan tudod, mi történhetett volna! Megőrültél?!

- Igen, teljesen megőrültem – sóhajtottam fel ingerülten.

- Miért hagytad? – lágyult el hirtelen a hangja. 

- Nem lehet egy ilyennek ellenállni, Yuna! – néztem szemébe, ő pedig abbahagyva a mosogatást, felkönyökölt a pultra elém. – Tény, hogy utálom Taehyungot már mióta a Yonseire járok, de az is tény ráadásul elég jelentős, hogy nagyon vonzó külsője van. Ez tagadhatatlan, de ő ezt pontosan jól tudja és ez annyira taszító! Hülye voltam, és a külsejét vettem figyelembe, ahelyett, hogy az undorító, foszladozó, rothadó... – gesztikuláltam egy almát a kezemmel.

- Jó, értem, drágám, nem kell ennyire mutogatni – fogta le a kezemet nevetve, majd mélyen szemembe nézett. – Destinym, szeretnél tőle valamit? 

- Dehogy is! Ezt te sem gondoltad komolyan! – háborodtam fel. Ez tényleg oltári nagy baromság! Belegondolni is hányingert kelt bennem, hogy egy legyek a sok kis naiv kurvája közül. 

Fúj. 

- Akkor ennyi – állt vissza mosogatni. – Többet nem engedheted neki, hogy ilyen közel kerüljön hozzád és megoldva a probléma – mosolygott rám.

- Igazad van. Csak meg kellett ezt beszélnem valakivel – álltam fel és visszamentem dolgozni. 

  A „nem engedhetem a közelembe Taehyungot” dolog sokkal jobban sült el, mint vártam. Azt hittem, hogy majd itt veszekedés meg ajtócsapkodás lesz, de nem. Taehyung és az egész bandája nem jött többet a bárba, még Jimin sem, pedig úgy volt, hogy bepótoljuk az elmaradt szexet; az iskolában is kerültem őket, ebédszünetben direkt háttal ültem nekik, órákon a lehető legmesszebb helyezkedtem Yoongitól és Taehyungtól. Utóbbi egy idő után abbahagyta a bámulásomat – valószínű azután, hogy rájött, nem fogok vele foglalkozni, Hoseoktól is már vagy két hete nem kaptam Pepsit, amit azért egy picit bánok, mert már hozzászoktam, és így nekem kell vennem. 

  JiNa néha-néha átjött, hogy segítsen a beadandókban, mert az egyetemen töltött időm aránya is megnőtt és nem mindig volt lehetőségem a munkám mellett ezeket megcsinálni. Persze, nem mondtam el neki, hogy miért van kevesebb időm, mint neki, helyette mindig kitaláltam valami hihető kamut. Sokkal közelebb kerültünk egymáshoz ezalatt a két hónap alatt, mint azt valaha gondoltam volna. 

  A rémálmaim pedig egyre csak romlottak, minek hatására természetesen fáradtabb is lettem. Jelenleg két rémálomnál tartok egy éjszaka leforgása alatt, ami eléggé megvisel lelkileg és fizikailag is. Amíg nem volt hideg éjszaka, gyakran ébredtem a tetőkert egyik heverőjén. Egyedül ott tudtam visszaaludni a rémalmaim után, és néha segített megtartani az egy rémálmot éjszakánként. Most, hogy már túl hűvös van ahhoz, hogy a szabad ég alatt aludjak, kevesebb az alvással töltött óráim száma. Egy hete már újra szedni kezdtem a nyugtatóimat és sokkal több kávét iszok, mint egyébként szoktam. Roncsolom a szervezetem, de egyszerűen ebben nincs jó megoldás. 

  Elkezdtem kontaktlencsét hordani a munkámban, hátha megint olyan emberrel kerülök közelebbi kapcsolatba, akivel az egyetemen is közelebb állunk egymáshoz, bár ezt igazán kétlem, mert így is kevés emberrel beszélek JiNán kívül. Egyébként meg sokkal nagyobb biztonságban érzem magam benne.

  

  Az ebédlőben ültünk JiNával, és a beadandóról beszéltünk, miközben az udvaron szakadt az eső. Már egy hete folyamatosan esett és egyszerűen nem akart elállni. Nagyon elegem volt belőle, mert ha esik nekem mindig nagyon depis kedvem van, és mert egyébként is rühellem az esőt. Büdös és csurom víz leszek tőle, amit a világon a legjobban utálok. 

- Destyyy! – húzta el a nevem végét JiNa és telifogsorral vigyorgott rám. 

Akar valamit.

- Mit szeretnél? – sóhajtottam fel, majd meghúztam a kólám.

- Tudod...Lesz egy buli a hétvégén... – kezdett bele, a villájával turkálva kajájában. 

- Nem – rendeztem le. Hetek óta nem hagy békén ezekkel a bulikkal. Mindig van valami, amire „muszáj elmennem”. 

- De ne már! Az egész suli ott lesz! 

- Mintha ezt már hallottam volna... – tettettem gondolkodást.

- De most komolyan! Tényleg mindenki ott lesz, minden évben nagyon király ez a buli! – fogta meg a kezem és úgy könyörgött. 

- Honnan tudhatnád, még csak másodikos vagy! – nevettem fel.

- Vannak ám ismerőseim felsőbb körökből – nézett rám „most komolyan ebbe kötsz bele?” stílusban. 

- Na persze.

- Légyszíves! – pattant fel, átszaladt az én oldalamra, leült a padra terpeszben és szorosan átkarolt. – Kérleeek! – nyújtotta a szót.

- Oké, egy okot mondj, amiért el kéne mennem! – néztem rá komolyan. Tudom, hogy nem tud érvet felhozni, ezért is kértem erre. 

- Na jó – hajolt fülemhez. – Segítened kell, ezért fontos ennyire, hogy el gyere. 

- Aj, JiNa – fogtam fejem.

- Van az a srác harmadikból, tudod, aki gyakran köszön nekem ebédnél – suttogta fülembe, én meg bólintottam, mikor rájöttem, hogy Markról beszél. – A hideg kiráz tőle és ott lesz a bulin és el is hívott, de persze nemet mondtam. Muszáj eljönnöd, hogy megvédj! – könyörgött. 

Bassza már meg!

  Most komolyan, hogy tudja mindig elérni? Ha segítségről van szó, nem hagyhatom cserben. Senkit sem szoktam.

- Kurva sokkal jössz nekem – sóhajtottam fel és megettem a hamburgerem maradékát. JiNa felsikoltott és még szorosabban karolt át, mire a fél ebédlő ránk nézett, én meg az asztalra könyökölve próbáltam

takarni arcom. 

- Imádlak! – adott egy puszit ráadásként, majd visszament helyére. – Szóval ez egy Halloween buli, ami tudod mit jelent.

- Jelmezt? – néztem rá félve, ő pedig mosolyogva bólogatott. Fájdalmasan elhúztam számat, majd fogtam a cuccaim és elvittem a tálcám. JiNa persze jött utánam.

- Összeöltözhetnénk – dobta fel ezt a csodás ötletet. – Majd még kitalálom mik lehetnénk. 

- Remek.

- Tudod kinél lesz a buli? – folytatta az előadását, miközben kiléptünk az ebédlőből. 

- Nem, de mindjárt megmondod – mosolyogtam rá, ő meg a szemét forgatta. 

- Keynél – mondta ezt úgy, mintha tudnom kéne, hogy ki az a Key. Vártam, hogy elmondja, de nem tette.

- És ki a fene az a Key? 

- Hát Kibum. – Így se. Látta arcomon, hogy halvány lila dunsztom sincs, hogy ki a fészkes fene az a Kibum, így megkönyörült rajtam. – Egy végzős drámais, Jin osztálytársa. Mindenki ismeri és minden lány oda van érte, mert amúgy tényleg nagyon helyes – vigyorgott rám, majd mögém nézett. – Ott is van! – fordított felé. Az aula egyik padjánál ott ült egy csapat fiú és a középső embert nagyon nagy figyelemben részesítették. Szép mosolya volt és egyből szemet szúrt, hogy jómódú családból származik. Nem úgy látszott, hogy ő túlságosan az a beképzelt baromarc fajta lenne, mint egyesek. Valószínűleg túl sokáig bámultuk, mert a következő pillanatban meglepődve ránk nézett, elmosolyodott és integetett. JiNa mosolyogva visszaintegetett, én meg egy pillanattal később fogtam fel, hogy mit is kéne csinálni. Intettem, majd elindultam a következő előadásom helyszínére. 

- Na, mi az? Tán nem helyes? – csivitelt mellettem JiNa.

- Nem – vágtam rá közömbösen. 

- Ha te mondod – fordult be egy terembe, ahol az ő előadása lesz. 

Elképesztő ez a csaj. 

  Az autómat kerestem délután négykor, miután végre elállt az eső. Minden csurom víz, eső szag volt meg sár, de közben meg melegem volt a bőrdzsekimben. Az égnek olyan erős volt a fénye, hogy csak hunyorogva láttam mindent magam körül.

Utálom ezt az időt.   

  A hátam az ablaküvegnek csapódott, miközben valaki mindkét kezemet a sajátjával összekulcsolva az ajtónyitó magasságában tartotta. Kinyitottam szemem és hirtelen a bárban éreztem magam, hiányosan öltözve, szemkötőben és torkomban dobogó szívvel. A két barna szempár tulaja féloldalas mosolyra húzta száját és egyre közelebb került arcomhoz, miközben ágyékát is enyémhez nyomta. Gyorsan kellett cselekednem, váltottam magabiztos külsőre, hisz nem mutathattam, hogy megijedtem, vagy félek. Ja, és imádkoztam, hogy ne ismerje fel a szemem. 

- Mire vársz? – kérdeztem, miután már három másodperce csak a számat nézte.

- Hogy megadd magad – vigyorgott rám. 

- Honnan tudod, hogy nem adtam meg? – mosolyodtam el magabiztosan.

- Tudod, elég nagy akaraterőd lehet – nyalta meg alsóajkát, én pedig megpróbáltam nem mutatni, hogy mennyire izgalomba hoz egy ilyen mozdulat. – Más már letépte volna a ruháimat.

- Ez nem akaraterő, édes – váltottam gúnyos hangnemre. – Egyszerűen csak nem érdekelsz. – Ennek hallatára meghökkent, elengedett és elképedve nézett rám. A világ legelégedetteb mosolyát varázsoltam arcomra, megfordultam, kinyitottam az autóm ajtaját, beszálltam és egy utolsó elégedett mosolyt küldtem felé, majd elhajtottam, otthagyva kábulatában. 

  Hazafele ezen nevettem. Az egoja nem bírja befogadni azt a tényt, hogy van egy lyukkal a lába között rendelkező lény, aki nem vonzódik hozzá. Visszagondolva nem is értem, hogy hagyhattam majdnem, hogy lefeküdjünk.

  Otthon nekiestem a tanulnivalóknak: a szünet előtt van két ZH-m, amit muszáj jól megírnom. Ma nem dolgozok, de így is legalább addig fent leszek, amíg a munka miatt szoktam.

  Éppen ananászos sült csirkét ettem a kanapén és a pragmatikával foglalkoztam, amikor megcsörrent a telefonom. Felpattantam és felszaladtam a szobámba érte. Furcsa volt, hogy valaki hív, mert Yunán kívül mással nem szoktam beszélni, ő pedig most biztosan nem ér rá. A kijelzőn JiNa arca villant fel, ezen pedig még jobban meglepődtem, ugyanis egyszer sem beszéltünk mióta számot cseréltünk. A képen JiNa sokkal fiatalabbnak tűnt, mint amilyen most, pedig még egy év sem telt el. Észre sem vettem, mennyit változott. 

- Szia, JiNa – szóltam bele kedvesen. – Baj van? 

- Mi? Nem, dehogy! – szólt bele ő is értetlenül. – Mi baj lenne?

- Hát nem tudom, gondoltam csak, ha felhívtál – magyaráztam ki magam, majd elindultam le, befejezni a vacsorám. 

- Nincsen. Azért hívtalak, hogy kitaláljuk, mit vegyünk fel szombaton. – Hallottam hangján, hogy majd kicsattan az örömtől. – Tudod vannak ezek a cica meg ördög jelmezek, amiket csak azért vesznek fel a lányok, hogy álljon a pasijuk vagy nem pasijuk farka – magyarázott JiNa, rám meg a szívinfarktus jött, amikor Yuna mögöttem belépett az ajtón.

- Igen, tudom. 

Hogy ne tudnám, ilyenekben kell majd fellépnem a bárban Halloweenkor. 

  És ekkor jutott eszembe, hogy én szombaton hivatalos vagyok a bárba külön műsorra. 

- Szóval azokat felejtsd el, nem veszünk fel olyat...

- Őhm, JiNa... – kezdtem kertelni. – Az van, hogy nem tudok szombaton elmenni...Közbe jött valami... – fogtam a tarkóm.

- Ne csináld ezt velem Destiny! – szólalt fel fenyegető hangon és elképzeltem, ahogy a mutatóujját lóbálja. – Mondtam, hogy szükségem van rád! – Yuna leült a mellettem lévő fotelbe és fürkészni kezdte gondterhelt arcom. 

- Tudom JiNa, sajnálom... – Yuna elkezdett erősen gesztikulálni, hogy tegyem le a telefont, mire én kérdőn néztem rá, ő meg még jobban gesztikulált, majd JiNát lenémítottam és vártam, hogy mit akar ennyire Yuna.

- Miről van szó? 

- Semmi, csak JiNa azt mondta, hogy muszáj lenne elmennem vele egy buliba, ami szombaton lesz, de akkor van a bárban is a buli, szóval nem tudok elmenni és kiakadt – forgattam a szemem. 

- Elintézem, menj el! – biztatott hirtelen.

- De a bárba is... – értetlenkedtem.

- Nem gond, megdumálom a főnökkel! – lelkesedett fel még jobban. Tudtam, miért akarja ennyire. Soha nem voltam még barátoknál, bulikban, mozikban meg sehol egyszer sem, mióta ide költöztem, ennek pedig legegyszerűbb oka egyrészt a munkám, másrészt, hogy JiNán kívül senkivel nem létesítek kapcsolatokat. Mit tudtam volna Yunának mondani? 

- Rendben – sóhajtottam fel, Yuna pedig elégedetten elmosolyodott, én pedig visszavettem a telefon hangját. 

Elérte a célját.

- Még is el tudok menni – mondtam fájdalmasan. Tényleg semmi kedvem nincs a sok részeg idiótához, a zárt vendégszobákhoz, az üvegezéshez meg a hasonló hülyeségekhez, de legfőképpen Kim Taehyunghoz. 

- Még jobban imádlaaak! – sikított fel ismét, de ezúttal a fülem sípolni kezdett. – Szóval arra gondoltam... – kezdett bele megint a tervezgetésbe, én pedig lefogva a telefont Yunához fordultam, aki épp a szobájába lépett be.

- Te is kurva sokkal jössz nekem! – „kiabáltam” suttogva, Yuna pedig elnevette magát és bement szobájába.