Közeledés

Huszadik fejezet

《 Sokszor kerül az ember olyan helyzetbe, amibe egyrészt fogalma sincs hogy került, másrészt egyáltalán nem akar benne lenni. Legyen szó saját maga által kevert bajról, vagy más által. Ilyenkor célszerű vagy csendben maradni, vagy hangosan és minden figyelmet felkeltve kilépni a szituációból. De egy dolgot nem engedhetünk meg magunknak: nem keverhetünk bele érzelmeket, hisz onnanstól minden borul. 》

  Dél előtt nem sokkal elindultunk a megbeszélt találka helyre, ahol már csak ránk vártak a többiek, majd rosszalló pillantásokat vetve ránk nyomultunk be az étterembe. Az ebédet a szervezők fizették, közben pedig ismertették az elkövetkezendő két nap menetét. Nem állt sokból, a táncosok egész nap próbálnak, aztán délután ötkor kezdődik a verseny, amin mi is részt veszünk. Kapni fogunk egy üres és egy nyomtatott papírt, amit ki kell töltenünk és saját tapasztalatokat kell írni, hogy elég legyen egy esszéhez. Úgy gondoltam, majd Hoseokra összpontosítok, hisz már ismerem valamennyire, s talán a testbeszédét jobban. 

  A lényeg igazából abban rejlik, hogy a táncosokról kell leolvasni az eddig tanultakat, én pedig pont ezt a részét szeretem a pszichológiának. A legérdekesebb része, így nagy lelkesedéssel vágtam bele. Háromféle táncot fogunk látni: társas, balett és modern. A társasban van Hoseok, Jimin, Jungkook, Taehyung és négy harmadéves – Leo, Soonyoung, Haechan és Kyung –; a balettben Jimin és osztálytársa, Jaehyun; majd a modernben pedig mindenki, kivéve két harmadévest. Ez lesz legalább két óra hossza. Utána, ha a táncosok rendbe tették magukat, kapunk egy vacsorát, s másnap délben indulunk a reptérre. Külön figyelmeztetést kaptunk, hogyha ki is mozdulunk az éjszaka, ne ázzunk el túlságosan, mert elronthatja mindkét osztály munkáját. 

- Most pedig kérek mindenkit, hogy jó étvággyal fogyassza el az ebédjét, utána a táncosoknak próba, a másik osztálynak szabad a terep. Ha gondoljátok, be is jöhettek a próbára. 

Na, még mit nem. 

  Amint ezt kimondtam magamban, megcsörrent a telefonom, s láttam, hogy Hoseok írt SMSt. 

  Elnevettem magam, talán kicsit hangosabban, mint kellett volna, mert néhányan rám néztek, s az arcukból azt vettem le, hogy teljesen idiótának néznek. Igaz, ami igaz, Hoseok kezd túl jól ismerni. 

De nem eléggé.

  Egyszerű választ adtam, mire ránéztem a mellettem lévő asztalnál ülő Hoseokra, aki elmosolyodva tette vissza zsebébe telefonját. Ebéd után JiNával nem ártott volna beszélnem, így próbáltam úgy intézni, hogy kettesben maradjunk, de Yoonsun minden pillanatban feltűnt és elterelte JiNa figyelmét. Minden alkalommal a szememet forgattam, de egészen délután háromig nem szereztem magamnak időpontot, azonban Yoonsun elment valamerre, nekem pedig túl gyanús volt, de végre beszélhettem JiNával.

- Elmondod, mi történt Jiminnel? – kérdeztem a konyhapultnak dőlve. Ráemeltem tekintetem, hogy minél többet láthassak belőle: idegesség, szomorúság, düh. 

- Semmi, Destiny, és örülnék, ha békén hagynál – mondta idegesen, és elvonult a fürdőbe. Ingerülten felsóhajtottam, majd eszembe jutott, hogy mit csinálhatnék. 

  Gondolkodás nélkül kaptam fel a kártyámat a kisasztalról, majd indultam meg a mellettem lévő szobába. Bekopogtattam, s halk sutyorgást hallottam bentről. 

- Hé! Jeon Jungkook, nyisd ki az ajtót! – kopogtam be, s a sutyorgás abba maradt, és mivel nem történt semmi, újra kopogtam, de hangosabban. – Gyorsan! – Még egy kis sutyorgás, aztán egy kócos hajú Jimin nyitott nekem ajtót, egy szál alsónadrágban, egy halvány mosollyal arcán. 

- Nincs itt – mondta szórakozottan, nekem pedig gyanús lett. Óvatosan átnéztem a válla fellett, s megláttam a padlón egy fekete pólót, ami nyilván az övé volt, nem messze pedig egy fekete melltartót. Visszanéztem Jiminre, aki annyira szórakozott volt, hogy nem vette észre, hogy szétnéztem. 

- Akkor hol van? – tettem fel a kérdést unottan. Persze, nem voltam érdektelen, leesett az állam felsőtestén, s karjain, de fontosabb dolgom is volt.

- Elment Taehyunggal vásárolni – adta le az infót, s várta, hogy van-e még kérdésem. 

- Kösz – sóhajtottam egyet, majd elindultam vissza a szobámba, de még visszafordultam hozzá az ajtóra téve kezem, s ekkor láttam meg Yoonsun kabátját a fogason. Jiminre néztem, akinek ismerős mosoly terült el arcán. Egy elégedett mosoly. Hirtelen elkapott a hányinger, s elcsodálkoztam magamon, hogy sikerült anélkül megszólalnom, hogy ráhánytam volna.

- Megmondanád Jungkooknak, hogy keressen meg? – tettem keresztbe kezem. Bólintott, majd be is csukta az ajtót. 

  Mielőtt bementem JiNához, megpróbáltam felébredni a sokkból. Azon agyaltam, hogy milyen következményekkel járna, ha elmondanám neki, hogy Jimin Yoonsunnal szűrte össze a levet. Teljesen összetörne...Nem akartam megbántani, és nem is akartam beleszólni ebbe az egészbe, de Jimin akkora egy seggfej!

  Végül úgy döntöttem, hogy nem akarok ebbe belefolyni, de attól még tudni szeretném, hogy JiNának mikor mi a baja, hogy megvigasztaljam. 

  JiNa még mindig a fürdőszobában időzött, én viszont nem tudtam magammal mit kezdeni. Heverésztem az ágyon, amikor a telefonom megcsörrent. A kijelzőn Hoseok virított ezer wattos mosolyával, én pedig szintén mosolyogva vettem fel.

- Na mi van, mosolykirály? – szóltam bele.

- Haha, nagyon vicces – próbált közömbösen beszélni, de hallottam a hangján, hogy megint mosolyog. – Azt akartam mondani, hogy gyere a próbateremhez.

- Ah – nyögtem fel és lefejeltem a párnám.

- Gyerünk! – utasított.

- Muszáj? – nyöszörögtem.

- Igen. Nem akarom hogy ötig ott szenvedj. Épp szünet van, siess – tette le. Megforgattam szemem, sóhajtottam egy fájdalmasat, majd meg se nézve, hogy nézek ki, léptem ki a hotelból, hogy elmenjek a két háztömbbel arrébb lévő próbatermekhez. 

  Egy kis folyosóra nyílt az ajtó, s onnan mehettem végig a beszámozott termeken, amibe be is láttam az üvegen keresztül. A hely öt szintes volt, egy szinten csak négy helység volt, s az enyém a hármas volt. A zene kihallatszódott bentről, ugyanaz, amire táncoltunk Taehyunggal. Mindenki párban táncolta a koreográfiát, bár nem volt olyan bonyolult, mint a közös táncunk. Páran már ültek a falak tövében, s figyelték a próbát, nekem viszont így még kevesebb kedvem volt bemenni, de Hoseok annyira akarta, hogy csak belementem a dologba. 

  Nemsokan figyeltek fel rám, mikor beléptem, de JiNát egyből kiszúrtam a sarokban ücsörögve csatlósaival. A fal mellett odasétáltam hozzá, közben azon gondolkoztam, hogy hogy nem vettem észre, hogy elment a szobánkból. Na meg, Jimin nem az igazat mondta nekem, ugyanis ő még mindig nem volt itt, azonban Taehyung és Jungkook nagyon is – ezt abból az idegesítő szúrós érzésből is észre vettem, ami a hátamba fúródott szemeket jelezte –, csak fél órával később esett be ő maga. Egy páran meg is szidták érte, majd miután lezajlott a „jaj de hiányoztál az elmúlt két órában-smaci” JiNával, beállt ő is táncolni. Ettől a ponttól kezdve kezdtem el agyalni. Folyamatosan őt figyeltem, s az járt a fejemben, hogyha ez kiderül, mennyire fogja megbántani JiNát. 

  Jimin után nemsokkal nyílt az ajtó, s Yoonsun lépett be rajta. Ekkor már egy kicsivel többen voltunk, így beletelt egy kis időbe míg megtalált minket, s felénk vette az irányt, de én őt is végigmértem. Felismerem, ha valaki Úgy mosolyog, és ő Úgy mosolygott. Ez volt a minden kétségemet elsöprő bizonyíték, s az utolsó csepp, amíg végleg meg nem gyűlöltem Yoonsunt. Utáltam gyűlölködni, de el kellett ismernem, hogy akaratomon kívül is a lelkemre vettem JiNa sorsát, akár megijedtem ettől, akár nem. 

  JiNa gyorsan eltársalgott Yoonsunnal, s elkezdtem figyelni őket. JiNa felszabadult és jókedvű volt Yoonsun mellett, Yoonsun pedig mintha itta volna minden szavát. 

Seggnyaló.

  Tudtam, mit gondol Yoonsun, amikor Jimin a szünetben odajött hozzánk, s szájon csókolta JiNát az arcánál fogva. Sunyi, gonosz mosoly húzódott végig száján, bennem pedig egyre jobban nőtt a hányinger, s düh. 

  Jimin leült cseverészni, én pedig Hoseokot kerestem szememmel, aki épp egy társaságban állt, így inkább kimentem a mosdóba, ami nem messze volt a teremtől.

  Megmostam arcom, s a tükörbe nézve hajtogattam magamnak, hogy nem kotyogok el semmit. Mert már ott tartottam.

  Kilépve a mosdóból, Taehyunggal találtam szembe magam, akinek egy kisebb mosoly húzódott végig száján. Fogalmam sincs, mi ütött belém, talán a sok düh tette ezt velem, de ő volt az első olyan velem szembe jövő ember, akinek kiadhattam dühöm. 

- Te tudtad? – Igen, talán kissé félreérthetően és vádlón kezdtem, ezt égig emelt szemöldökéből is észre vettem. 

- Mit? – kérdezte megrökönyödve. Nyilván nem ezt várta tőlem elsőre a tegnap este után.

- Jimint és Yoonsunt – mondtam ki undorodva, majd keresztbe fontam karom. Lehunyta szemét, s sóhajtott egy hatalmasat. – Tehát igen – meredtem magam elé. 

- Nézd – nézett szemeimbe. – Nem az én dolgom, és még ha az is lenne se foglalkoznék vele. Igen, tudtam, Yoonsun az elmúlt másfél napban többször volt nálunk, minthogy beszéltem volna Jiminnel – forgatta meg szemét, én pedig próbáltam feldolgozni a dolgokat. – De téged ez miért is érdekel?

- Hogy miért? JiNa a barátnőm, és Jimin egy seggfej! – néztem rá idegesen. 

- Mióta foglalkozol mások problémáival? – tette fel nevetve a költői kérdést, én pedig őszintén elgondolkoztam. Miért is érdekel JiNa és Jimin, és mégis mióta? És Taehyung mióta ismer ennyire?

- Nem tudom – fogtam meg homlokom, s bebámultam az üres próbaterem ablakán a korlátnak támaszkodva. 

- Gyere vissza – intett fejével. – És ne foglalkozz velük, oké? – mosolygott egy aprót, majd elindult, én viszont egy ideig még figyeltem széles vállát szürke Puma pulóverében, s egy kérdés lebegett előttem:

Hova lett az a beképzelt Taehyung, aki a parkolóban azt várta, hogy letépjem róla a ruháit? 

- Na, mi lesz, maradsz egyedül? – vigyorodott el, s végül azt vettem észre, hogy belépve a terembe én is mosolygok. 

  Megtettem, amit mondott. Nem foglalkoztam velük, kizártam, hogy mit látok Yoonsunon, s így tényleg egyszerűbb volt velük beszélgetni. Azonban, lassan kezdtem rájönni, hogy miért érdekel ennyire JiNának a lelkivilága, akár elismertem, akár nem.

   Hoseok összesen egyszer jött oda hozzám az egész próba alatt, úgy tűnt, mindenkivel jóban volt, aki a teremben tartózkodott, így alig jutott ideje rám. Furcsa. 

Fél ötkor már mindenki az épületen kívül állt, s indult a verseny helyszínére. JiNával még beugrottunk a cuccunkért, Yoonsun nélkül természetesen, hisz ő már elvitte a cuccát, hát persze. 

   JiNának ezerszer jobb kedve lett, miután vége lett a feladatunknak, s én is ezt vettem észre magamon. Egyszerű volt a jegyzetet megírni, jó esszét fogok belőle készíteni, azonban nem akartam a kis négyzetbe firkantani, hogy kiről gyűjtöttem az infókat...Úgy terveztem, hogy Hoseokról jegyzetelek, de akárhányszor rá akartam összpontosítani, folyamatosan bejött a képbe Taehyung, s vonzotta a figyelmemet. A mozdulatai, az arckifejezései, a kisugárzása, ahogy táncolt. Nem mondom, hogy Hoseok nem táncolt zseniálisan, de egyszerűen nem tudtam más táncosra figyelni. Hosszú jegyzetet készítettem róla, de a nevet nem írtam le, s nem is terveztem, talán csak az esszé végén. 

- Remélem, most nem makacsolod meg magad, és eljössz velünk – mondta félvállról JiNa, miközben a fülbevalóit tette be a tükör előtt. Egyből eszembe jutott Yoonsun figyelmeztetése, arról, hogy maradjak itt, de próbáltam nem foglalkozni vele, ahogy az egész Jimines marhaságról sem.

- Kik mennek? – kérdeztem én is ugyanolyan stílusban, mire felém fordult.

- Én, Chimchim, Yoonsun, Hoseok, Taehyung, Jungkook és akiket te nem ismersz, harmadikosok – sorolta fel.

- Ki a fene az a Chimchim? – artikuláltam.

- Hát Jimin – nézett rám értetlenül, mire elnevettem magam, ő pedig megforgatva szemét fordult vissza. – Akkor jössz? – kérdezte, mikor abbahagytam a nevetést. 

Chimchim!

- Még nem tudom – köszörültem meg torkom, s telefonomért nyúltam. 

  Írtam egy SMSt Hoseoknak, hogy biztos megy-e este, ugyanis semmi kedvem nem volt egyedül vissza találni a hotelbe hajnalban. Tudtam, hogy Jimin és JiNa úgyis eltűnnek valahova szerelmeskedni, meg hogy egész este mással se lesznek elfoglalva, csak egymással. Egyáltalán, miért is akartam menni? Magam sem tudom, de végül belementem, JiNa legnagyobb örömére. 

- Imádlak! – ugrott a nyakamba, így az ágyra borultunk, majd a szerencsétlenségünkön nevetve fetrengtünk, amíg valaki nem köszörülte meg a torkát.

Yoonsun.

- Akkor megyünk ma, JiNa? 

Ajaj.

- Igen és képzeld, jön Destiny is! – vigyorgott rám, s Yoonsun arckifejezésén alig bírtam nem nevetni. 

  JiNa túlságosan belelkesedett a ténytől, hogy velük megyek, ezért történt az, hogy egy színes mintákkal borított, vörös csőszoknya, s egy hátul derekamig kivágott, fekete felső került rám. 

- Ezt te sem gondoltad komolyan, JiNa! – álltam a tükör előtt, s próbaltam nem Summert látni magamban. De nem ment. 

- De, nagyon is! Most jön a sminked – lépkedett közelebb hozzám sminkcuccokkal a kezében. Megadóan felsóhajtottam, hagytam, hogy azt tegye velem, amit akar. Legalább ennyi öröme legyen abban, hogy elmegyek vele. 

  Hihetetlen, de egy visszafogott smink nézett rám a tükörből, s aztán kiakadtam, hogy rajta miért nincs ilyen keveset takaró ruha. Erre a válasza az volt, hogy neki már van barátja, ezért neki már nem kell kirívóan öltöznie. Na, ezt rendesen elleneztem magamban, ugyanis Jiminnek muszáj egy folyamatos célpont, ami elvonja a többi nőről a figyelmét. 

  Tehát este fél kilenckor Jiminnel és Yoonsunnal indultunk el a bárba, amit én még nem ismertem. Akárhányszor Yoonsun hozzászólt Jiminhez, állandóan emlékeztettem magam arra, amit Taehyunggal beszéltünk a próbatermek előtt, így elviselhető volt a helyzet. 

  A szórakozóhely előtt hatalmas sor állt, de Jimin megragadta JiNa kezét, aki az enyémet, végül nekem is meg kellett Yoonsunét, s a sor mellett elfurakodva megálltunk a termetes őrök előtt. Jimin dumált velük két szót, majd a tömeg fújolása közepette beléptünk az ajtón. 

  Hangos, világi pop zene szólt, embertenger táncolt mindenhol, a pult is teljesen tömve volt, az asztalokat pedig nem is lehetett látni, ám egyszer csak megláttam egy kb. tizenöt fős társulást, akik hangosan nevetve iszogattak. Ott volt mindenki, s érkezésünkre üdvözöltek minket.

- Aki nem ismerné, ő Destiny, a barátnőm, pedagógiáról – mutatott rám JiNa, s a félénk és magabiztos közt elmosolyodtam, mire néhányan kedvesen bólintottak, s elfoglaltuk helyünket az asztalnál. Szerencsére Hoseok mellé kerültem, másik oldalamon nem tudom, ki volt, valami harmadikos, előttem viszont Jimin.

Éljen.

- Mit kérsz, Des? – kiáltott fülembe Hoseok, s felmutatta a Bacardit, Martinit, s Malibut.

- Nem igazán terveztem inni – kiáltottam én is vissza neki. 

- Na, ne csináld, Des, másodikok lettünk, igyál már velem egyet! – lökött egyet rajtam, s kiabálásából észrevettem, hogy ő sincs már túl jó passzban, így nem ellenkeztem tovább. Ráadásul Jungkook, Jimin és két harmadéves is mondta, hogy „igyak már”, bár nem igazán értettem, mi közük van hozzám. Aztán Taehyungra néztem, aki épp egy lánnyal beszélgetett, igen közel ülve hozzá. Nevettek, a lány megütötte néha egy kicsit karját, amire Taehyung csak mosolygott.

- RUM! – nyúltam a Malibus üvegért. Mindenki ujjongva tapsolt, s öntött magának egyet, amit koccintás után le is húztunk. Az alkohol égette torkom, de most az egyszer jól esett. Azonban, fogalmam sem volt, mit csináltam, csak tettem, amit éppen akkor jónak láttam, s a második kör után már nem is éreztem magam kényelmetlenül kivágott hátú felsőmben. 

  Hatalmas hangulat volt az asztal körül, Hoseokék tartották a színvonalat, mindig beszéltek valamiről, aminek nevetés volt a vége. Voltak itt pletykák, sulis dolgok, családi dolgok, minden, amit el lehetett képzelni, s néha én magam is becsatlakoztam. Elfeledkeztem Jiminékről, anyuról, a suliról,  Amerikáról, mindenről, s életemben először jól éreztem magam. Kikapcsolódtam, biztonságban éreztem magam, annak ellenére is, hogy egy idegen országban voltam. Magam sem hittem el, de így volt, s ez volt az egyik legkellemesebb éjszakám. 

  Taehyung és a japán kiscsaj egy idő után eltűntek, én viszont kizártam őket és a társaságra figyeltem.

- Egy tánc? – kérdezte Hoseok kissé nehézkesen beszélve. A parkettre néztem, ami rendesen tele volt, s felrémlett bennem a heringparti iránti undorom, de inkább felvettem vele a harcot. 

- Gyere – ragadtam meg kezét és kitápászkodtam a helyünkről, majd az emberek közé húztam magam után. Azt hiszem, Siától a Move Your Body ment, így ez elég jó alapot adott a hangulatunkra. Fogalmam sincs, meddig táncoltunk az emberek közt, de egyszer arra eszméltem fel, hogy Hoseok megragadja karom és a fülemhez hajol.

- Elfáradtam, gyere igyunk valamit – kiáltotta, s kivonszolt a tömegből a megcsappant emberszámú asztalunkhoz. Se Taehyung, se a kurvája, se Jimin, se JiNa, se Jungkook. Összefoglalva, az alap társaságból csak Yoonsun ült egyik osztálytársával, s jóízűen beszélgettek. Mi levágódtunk az asztal mellé, s ittunk még egy rumot, aztán lehúztunk egy Martinit is. Hoseokon már nagyon látszódott, rajtam még kevésbé, de nem akartam hagyni, hogy a mosdón végezze, így Yoonsunhoz toltam az üvegeket. 

- Visszamegyünk? – kérdezte Hoseok a vállamra dőlve, én pedig próbáltam megtartani fejének súlyát, mely vállamat nyomta. Ha be kellett volna lőnöm, azt mondtam volna, hogy egy óra és kidől, feltéve, ha nem iszik többet, mert akkor a vécére fog dőlni. 

- Nem, maradjunk egy picit pihenni – csitítottam, s nem is ellenkezett tovább. – Yoonsun – szóltam neki, s szúrós szemét rám emelve figyelt. – Többiek merre vannak?

- Jimin, JiNa táncolnak. – Érdekes, hogy pont velük kezdte. – Jungkook eltűnt valahova pár perce, a harmadikosok innivalóért állnak sorba – mutatott a nagy tömegre a pultnál. – Taehyung pedig nemrég lépett le egy japán csajszival. – Egy pillanatra mintha elszorult volna szívem, de a következő pillanatban óriási harag vett rajtam erőt, s valószínűleg ennek következtében történhetett meg az, hogy elmentem táncolni egy vadidegen, angol fickóval, aki felkért. 

- Mi járatban Japánban? – kiáltotta a fülembe, miközben táncoltunk. 

- Egyetemes kirándulás Koreából – hajoltam én is a füléhez.

- Korea? És hogy kerül egy ilyen szép, amerikai lány pont Koreába? – mosolygott csábítóan, de valahogy nem ragadott el vele. 

- Nagynénémnél lakom – vontam vállat. – Na és te? Hogy kerülsz Japánba? – tereltem gyorsan a témát, amitől egész este jó távol voltam.

- Üzleti út, egy hét – válaszolt, miközben óvatosan derekamra vezette kezét. Helyes fickó volt, szőke, napbarnított bőrét messziről észre vette az ember. Magas, vékony testalkata volt, s ezt ki is emelte feszes nadrágjával, sima, egyszerű szürke pólójával. Valószínűleg Floridából, vagy Kaliforniából jött ide. Azonban nekem nem volt úgy szimpatikus, mint valaki, akit nem tudtam néven nevezni. 

  Közelebb húzott magához, s testünk összeérve mozgott egymáson, miközben kezemet nyakára tettem, s lehunytam szemem. Az ő keze csupasz hátamat súrolta, s egyre jobban haladt lefele. 

- Kalifornia vagy Florida? – kérdeztem.

- Kalifornia, San Francisco – hajolt közel fülemhez. – New Jersey vagy Maine? 

- New Jersey, New York – leheltem ajkára, s túl későn fogtam fel, hogy mit is teszek. Erre azonban csak akkor jöttem rá, amikor még közelebb húzott magához, s mohón megcsókolt. 

  Nekem nem volt hangulatom. Nem volt kedvem, ingerem erre. Mégis ott maradtam, azonban amikor csuklómat megragadva valaki kiszakított csókcsatámból, feleszméltem, s ismét undorodtam magamtól. Ki tudja, meddig ment volna ez...

- Taehyung? – próbáltam összerakni az elmosódott képeket előttem, miközben az asztalunkhoz tartottunk. Felkapta kabátomat, vállamra dobta, s elkezdett a kijárat fele húzni. Sokan ütköztek nekem, igazából valahogyan nem is érdekelt, kik jönnek nekem, ha ilyen szorosan fogta kezem. 

  Kiverekedve magunkat a tömegből a hideg utcára eszembe jutott Hoseok, ahogy a vállamra dőlt, mert annyit ivott. Aggódni kezdtem érte, s visszaakartam menni.

- Hoseokot nem hagyhatjuk ott, Taehyung – engedtem el kezét, s ekkor vettem észre, mennyire feldúlt arca. Elindultam a tömeg fele, hogy visszamenjek, de Taehyung elém állt, én pedig a fekete pulóverének ütköztem.

- Nem mész sehova – próbált higgadtan beszélni, de éreztem fejemen, ahogy nagy levegőket vesz, hogy megnyugodjon. – Hoseokot vissza bírják vinni Jiminék, s jelenleg nem egészen vagyok biztos benne, hogy te vinnéd Hoseokot, vagy ő téged – gúnyolódott, én viszont hátra léptem mellkasától.

- Szerinted én részeg vagyok? – néztem rá szúrósan, s eszembe jutott az a kis japán csaj. – Egyébként is, hol van a japánka? – fontom össze karom magam előtt, mire beharapta alsó ajkát, s elnézett az utcán.

- Most az nem lényeg, oké? – nézett vissza rám megacélozva magát, én viszont hangosan felnevettem. 

- Nevetséges vagy – mondtam szemébe, mire egekig szaladt szemöldöke.

- Én vagyok a nevetséges? – mutatott magára. – Nem te voltál az, aki egy vadidegen hapsival smárolt egy fullra megtelt szórakozó helyen, külföldön?! – emelt hangján, s őszinte dühöt láttam szemeiben. Akármennyire is nem akartam elismerni, igaza volt. Felelőtlen voltam, s köszönetet kellett mondanom Taehyungnak. 

  A földet pásztázva vettem mély levegőt, majd néztem fel rá, s láttam, hogy ő is pont lenyugodni próbál.

- Ne haragudj – mondtam ki nagy nehezen, noha még mindig szemeim előtt lebegett, ahogy a csajjal enyelgett.

- Nem haragszom, de most visszamegyünk a hotelba – ragadta meg újra kezem, s húzni kezdett maga után, amit több okból sem bántam. Egyrészt egy megmagyarázhatatlan okból, másrészt, mert alig bírtam sétálni. Állni még oké, de egymás után tenni a lábaimat már nem volt egyszerű. Így történt, hogy a karjába kapaszkodva buktam orra. Megállt, s lassan lenézett rám, ahogy karján lógok. 

- Bocsi – vigyorodtam el, mint egy kisgyerek, s visszagondolva nem is értem, mi a fene ütött belém. Megforgatta szemét, velem szembe fordult, s egy hirtelen mozdulattal lehajolva dobott fel vállára. Természetesen sikítoztam, kapálództam, de nem használt semmi.

- Ezzel csak annak az esélyét növeled, hogy elejtelek és bevered a fejed – mondta unott hangon, s beletörődve sorsomba – vagyis abba, hogy az egész utca megbámul, hogy Taehyungnak panorámás kilátása nyílik a fenekemre, és hogy csak még jobban szédültem fejjel lefele – hagytam, hogy egészen a hotelig cipeljen, ahol szintén elég érdekesen néztek ránk, de Taehyung csak legyintett, hogy „nincsen semmi baj”. 

Hát persze.

- Most már letehetsz – nyöszörögtem, mikor a liftbe szálltunk be.

- Nem hiszem – válaszolta huncut hangon. – Nekem tetszik ez a szitu – mondta, s láttam magam előtt, ahogy vigyorogva néz fenekemre.

- Hát nekem is, marhára – ironizáltam. – Na, tegyél le! – kezdtem megint kapálódzni, mire végre valahára letett a földre, én pedig az egyensúlyomat próbáltam megtalálni dzsekijébe kapaszkodva. Aztán rájöttem, hogy nem jó dolog ittasan közel állni Taehyunghoz, egy szűk liftben. Szemeibe bámultam, ahogyan ő is enyéimbe, majd észrevettem, hogy elnyitva számat figyelem az ő beharapott ajkait. Fokozatosan éledtek újra receptoraim, s éreztem meg kezeit felkaromon, leheletét orromon, parfümjét, teste melegét, őt magát, amikor nyílt a lift ajtaja, s egy nagy társaság nyomódott be rajta, mi pedig arra eszméltünk, hogy ki kell szállnunk, megtörve a pillanatot.