Szerepjáték

Második fejezet

 《 Hogyan vágj át egy embert? Két lehetőséged van: külső és belső átverés. A külső viszonylag egyszerű. A belsőhöz már tapasztalat kell. Először a szemből induljunk ki. Ugyebár, a szem a lélek tükre. Ha az ember ezt nem látja, képes elfelejteni egy közeli ismerőse arcának vonásait, ezáltal képtelen felismerni. Ebből következik, hogy érdemes kifesteni szemünk, ráadásul elég vastagon, így idősebbnek fognak nézni és még csak véletlen se ismernek fel. A belső átveréshez viszont az kell, hogy minden válasz és kijelentés, ami kijönne szádon, minden mozdulat, amit ösztönből tennél, ne tedd meg. A szöges ellentét csináld. Egy totál más jellemet kialakítani igencsak nehéz, de gyakorlással menni fog. Ez a leghatásosabb és legártalmatlanabb hazugság a világon, ha sikerül elsajátítanod. 》

  Egészen este kilencig ezen agyaltam. Miért nézett utánam Taehyung? Attól függetlenül, hogy nem tudtam semmit leolvasni arcáról, tudtam, hogy valami fontos jelentése van. De egyszerűen nem jöttem rá, hogy mi. És ez idegesített, mint ahogy eddig minden vele kapcsolatban. Mérges, dühös és szomorú voltam. Megalázottnak éreztem magam. Elárultnak, a saját elmém által.

  Nyolc órakor elkezdtem a sminkem elkészítését. Tusvonal, szempillaspirál, púder, alapozó, pirosító és rózsavörös rúzs. Hajamat leengedtem és kivasaltam, hogy minél hosszabbnak hasson. Yuna szerint az a legjobb. A férfiak szeretik a hosszú hajat, több férfi pedig, több fizetés.

- Destiny indulnunk kell! – kiáltott fel a konyhából Yuna.

- Megyek! – szóltam vissza, majd még egyszer megnéztem sminkem, ami eléggé a harmincas éveiben járó nők kinézetét sugallta, így indulhattunk is.

  A bárban és a bár előtt már tolongtak az emberek; néhányan táncoltak, néhányan csak a pultnál vagy az asztaloknál ültek. Halvány fények világítottak be kisebb részleteit a bár termének, szóval tulajdonképpen félhomály uralkodott. Dohányfüst és szeszes ital szaga keveredett a már így is nehéz levegőben. A táncos lányoknak már elindult a műsoruk az emelvényeken, kecsesen és könnyedén mozogtak kis ruhájukban. Odaköszöntem nekik, majd átvágtam az emelvények mellett, mögöttük pedig besiettem az öltözőbe.

- Hol a ruhám? – kérdeztem Yunától, aki sminke igazításával volt elfoglalva a szépítkező tükör előtt.

- Elvileg újat kaptál – választolt két szempillaspirál vonás közt. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan kapok újat. A legutolsót is múlt hónapban kaptam a nyárzáró partira. – Mesélj, mi volt a suliban? – tette le a szempillaspirált Yuna, majd a tükör előtt igazítgatta felsőjét, ami épp takarta mellét.

- Szokásos – legyintettem és a ruhámat kezdtem felvenni, amit végül megtaláltam leterítve az öltöző sarkában lévő széken. – Hoseok megjegyzése a külsőmre, Taehyung nőcsábászkodása, JiNa pletykái. – Azt már nem említettem, hogy mi történt a parkolóban. Hiába bíztam meg teljesen Yunában, mivel még a parkolós incidenst nem tudtam megoldani, ezért nem akartam elmondani neki. – Ja! Yoongi és Taehyung négy olyan előadásra járnak be mostantól, amire én is – jutott eszembe hirtelen. Yuna is meglepődött, akárcsak én az előadáson.

- Mire?

- Bioszra, kommunikációra... – kezdtem sorolni. Yuna még jobban kikerekítette szemét, amin meg sem lepődök. Én is itt tartok jelenleg, csak erre még pluszba jön az, hogy Taehyungon agyalok.

- Tán kezdenek megérni? – nevetett fel Yuna.

- Kétlem – legyintettem lemondóan. - Képtelenség, hogy az a hetes banda felnőjön. - Yuna ezen kijelentésemen még jobban nevetett, majd miután felvettem új fekete, csipkés és bőr anyagú szerkóm – ami kiemelte derekam, melleim és fenekem – a hozzá illő szemtakaróval, kiindultunk a bárba elkezdeni az estét. Egyre többen lettek így a szemeszter első napján, aminek Yuna nagyon megörült. Több vendég, több pénz.

  Felálltam a középső emelvényre, majd a rúdba kapaszkodva elkezdtem szokásos nyitóműsorom, amint elindult a dal. A reflektor csak engem világított meg a három emelvény közül, ahogy Meghan Trainor NO számára mozogni kezdtem a rúd körül, fel le, jobbra, s balra. Mikor a vokálok becsatlakoztak a refrénbe, még két reflektor kigyulladt, melyek BoMit és Heát világították meg. Ők más koreográfiát követtek, mint én, ugyanis nekik az enyém még nem ment volna. Mikor Meghan egyedül énekelt, a rúd mellett táncoltam, amikor a refrén is beindult, a rúdra másztam és ritmusra mozogtam. Egy pillanatra azonban kiestem a ritmusból, de épp csak annyi időre, amennyiből még vissza tudtam rázódni.

Valaki figyel.

  Persze, ez így marhaság, egy ekkora tömegben hogy ne figyelnének a műsorom kellős közepén? Nem a sok ismeretlen emberre gondoltam. Egy konkrét személy szempárja rajzolódott ki saját szemeim előtt, mely megmutatta, ki is az. Egy részről megnyugodtam, hogy tudom, ki az, másrészt idegesebb lettem a lebukás veszélye miatt és a parkolós eset újbóli lejátszódása miatt az agyamban, így kizártam tudatomból addig, amíg végzésként be nem mutattam a legújabb pózt, amit az elmúlt pár hétben tanulgattam.

  Lihegve másztam le a rúdról, mikor vége lett a műsoromnak. Yuna a bárpultból figyelt egész végig, és mikor odamentem hozzá potyaősziléért, büszkén mosolygott rám.

- Sokat fejlődtél szívem! – simított egyet az arcomon. Régen anya csinálta ezt. Elképesztő, hogy mennyire hasonlítanak egymásra, de én most nem ezzel törődtem, hanem azzal a Valakivel. Körbe néztem az egész helyiségben, és mikor óriási röhögést hallottam, fejem arra csaptam és meg is találtam a szempár tulaját, aki Yoongival szemlélte a tömeget.

A másik öt jómadár a mellettem lévő pultnál ült.

- Sokat tanulgattam ezt a pózt, igen – kavargattam meg az őszilevelem a szívószállal. – Elmegyek átöltözni – pattantam fel, bele sem ívva az italomba. Igaz, szükségem volt rá, hisz a vacsi is kimaradt, de most inkább elvonultam.

  Itt is újabb ruhát kaptam, mely ugyanúgy bőr volt, de többet takart, kivéve mellemből. Ismét leellenőriztem sminkem, hogy biztos tíz évvel idősebbnek hat-e a szemem, de nem voltam megelégedve, így kentem még rá egy réteg tust. Mikor végeztem, inkább húsz évvel idősebbnek tűntem, de nem probléma. Csak jó.

  Éppen valami koreai pörgős zene ment – nem vagyok még teljesen képben az összes bandával –, amikor kiléptem az öltöző ajtaján. BoMi és Hea mai műszakjában – úgy tűnik – csak a rúdra vannak beosztva, a többi táncosnő pedig(velem együtt) elszórva mindenhol táncoltak egy-egy férfinak.

  Első kuncsaftom egy harmincas évei közepén járó szexhiányos üzletember volt: következtetésem eredője, hogy még munkaruhában volt(öltönyben), ami azt jelenti, hogy mielőtt idejött volna, nem volt otthon. Márpedig ide a vendégek olyan nadrágban érkeznek, ami szabad helyet biztosít férfiasságuknak, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy hazamenjenek. Ha nem mennek haza, az legesélyesebben azért van, mert nem akarnak találkozni az asszonnyal, aki már egy hónapja nem volt képes ágyba bújni velük. A szexhiány pedig nagyon egyszerű: alig bírta megállni, hogy ne érjen hozzám, és arcáról is leolvasható volt, hogy mennyire vágyik egy kiadós szexre. Na meg, az igen nagy borravaló és az az ajánlat, hogy menjek el hozzá egy pezsgőre is igen árulkodó jel.

  Második alanyomat ismertem. Az egyetemre jár, sőt, az osztályomba. Gyakran megfordul itt, de eddig még egyszer sem jutottam el hozzá. Chanyeol igen önkontrolos egyén: egy mozdulata sem volt felém, szeme pedig meredten a hasamon vagy hátamon volt egész végig. Ennek sincs különösen bonyolult oka, pusztán annyi, hogy a srác tudja magáról, hogyha megmozdul, nem tud majd uralkodni gondolkodásán, érzésein és leginkább ösztönein. Persze ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem élvezi a körülötte táncikóló és hiányosan öltözködő nőt.

  Egy kiáltás zökkentett ki az ötödik foglalkoztatottam szórakoztatásából, mely a velem srégan lévő boksz felől jött. Yuna kiáltott a művésznevemen, amire azért volt szükség, mert senki nem tudhatja meg az egyetemen – meg egyébként sehol se –, hogy egy éjszakai bárban keresem a kenyeremre való pénzt, mint egy olcsó ribanc.

  Átvágtam az asztalok közt, s mikor megláttam, hogy melyik bokszhoz hívott oda, magabiztos mosolyra húztam szám, közben forrni kezdett vérem.

Ez érdekes lesz.

  A fiúk szemei golflabdaméretűre kerekedtek ki, mikor megálltam az egyik fényforrás alatt, az asztal mellett. Még Hoseok is abbahagyta Namjoon pöckölését, s néhány döbbent, néma másodperc közvetkezett, melyet Hoseok tört meg:

- Mi a fasz? – kérdezte lassan és elnyújtva a szavakat, majd a szája kissé nyitva maradt. Fogadott nagynéném elégedett mosolyra húzta száját, majd rám nézve belekezdett szerepébe:

- Hadd mutassam be Summert! – simított végig karomon, aztán szeme rólam, a fiúkra siklott, akik egyből egy kicsit normalizálták magukat, én pedig képtelen voltam letörölni vigyorom. - Ő a mi csillagunk! Amerikából érkezett ide kb. két éve, profi szinten rúd táncol és nem szoktak panaszkodni az egyénműsoraira sem – nézett cinkosan Jinre, Namra és Yoongira, akik a boksz jobb oldalán ültek egymás mellett. – Summer drágám, lenne egy külön előadásod egy szülinaposnak – nézett rám a szemével feltéve a kérdést: „Megteszed?”

- Kiről lenne szó? – néztem végig a fiúkon, és erre a kérdésre Jungkook kezdett fészkelődni helyén, mire eszembe jutott: szeptember elseje van, azaz: az ő szülinapja.

- Jungkookról – mutatott Yuna rá, aki Taehyung és Jimin közt lapult meg. Hiába szólították nevén, nem nézett fel, csak bekapott még egy falat tortát.

- Nekem is szülinapom van! – emelte meg kezét Hoseok vigyorogva.

- Nekem is! – pattant fel Jimin és Taehyung is mellé, majd mind elnevettük magunkat.

- Komolyan! – nézett megjátszott szomorúsággal körbe Hoseok, miután rájött, hogy ő nem kap most műsort.

- Gyere Jungkook! – nyújtottam kezem felé, de ő először nem mert rám nézni. Jót mosolyogtam félénkségén, hiszen az egyetemen egy arrogáns, beképzelt ficsúrnak látszik, csakúgy, mint Taehyung és Jimin. De a valóságban nagyon szégyenlős a lányok közt, ám ezt kevesen tudják róla. Én is csak azért, mert megfigyeltem.

  Taehyung megveregette vállát, egyfajta „gyerünk öcsi” stílusban. Találkozott szemem Taehyungéval, pont akkor, amikor szokásomhoz híven végig húztam nyelvem felső ajkamon és fogsoromon. Meglepődtem reakcióján, ami kb. ugyanez a mozdulat volt, csak olyan gyorsasággal, amit még épp láttam. Na, meg a pimasz mosolyt.

Önelégült majom. 

  Jungkook leült egy kis székre, ami nem messze volt az asztaluktól, én pedig odaálltam elé, a kisebb közönségünket felfedezve. A hat fiú, Yuna és néhány vendég körbeállt minket és kíváncsian néztek. Egyre nagyobb mosoly ült ki arcomra, ahogy felmértem Jungkook lelki állapotát és a közönség pillantásait. Majd adok egy kis önbizalmat neki.

  Körbe jártam Jungkook székét, a vállán végig húzva mutató ujjam, majd egy gyors guggolással és kecses felállással kezdtem, tartva a szemkontaktust, melyre egyből nagy „wooow”-zás tört ki, Jungkookból pedig döbbenet és rémület. Szemét alig merte hosszabb ideig rám helyezni, kereste a megfelelő helyet testemen, de nem talált biztosabb pontot arcomnál. Hirtelen és gyors volt minden mozdulatom; térdére tenyereltem, közel hajoltam arcához és szétnyitottam lábait, majd háttal állva, égbeemelt kezekkel és lassú csípőhullámzással guggoltam le elé. Szeme ennél is jobban kikerekedett, s keze továbbra is keresztbe volt téve maga előtt.

- Jungkook kész férfiként fog felállni onnan – jegyezte meg Jimin.

- Feltéve, ha más nem áll fel – röhögött össze Taehyunggal, mire a fél közönség is jóízűen felnevetett.

Taehyung és a poénjai.

  Jungkook mindebből semmit sem hallott, mert túlságosan el volt foglalva azzal, hogy ne figyeljen rám, és túlélje a táncomat. Ennek megakadályozása érdekében legtöbb mozdulatomba belecsempésztem azt a mozdulatot a számmal és, hogy az arcát felemeljem mutatóujjammal, hogy egyenesen szemembe nézzen. Nem szívesen fogadta ezt a fajta mozdulatot, de annyira másra figyelt, hogy szinte észre sem vette. Kezemet rajta tartva sétáltam át mögé, majd vállára helyezve fejem és mindkét kezem, tenyerestől simítottam végig mellkasán lelökve kezeit, egészen övéig. Egy kisebb szaggatott sóhaj szökött ki torkából, amit rajtam kívül senki sem hallott, de épp elég ez így. Halványan mosolyogva léptem ismét elé, ahol nyitott lábaira, szemből ültem le. Talán ez volt a legnagyobb döbbenet, amit valaha láttam; még hátra is próbált hőkölni, amikor lenézett terpeszben lévő lábaim középpontjára. Megfogtam csuklóit, csupasz derekamra helyeztem, majd ívesen hajoltam hátra, s hirtelen vissza, hajamat Jungkook elkábult arcába csapva, pár centire orrától, kezeimet mellkasára és vállára téve, s nem mozdultam meg többször, ahogy ő sem. Mindketten lihegtünk, én is éreztem az ő forró leheletét – ami a felfokozódott izgalma miatt volt – és ő is az enyémet – ami a testmozgástól jött ki. Feltüzelt, akár minden normál embert. Mikor a közönség felfogta, hogy végeztem, óriási tapsviharban és fütyülésben tört ki. Én még pár pillanatig Jungkook szemeit tanulmányoztam, amiben néhány dolog megváltozott. Először normál méretűre váltott, másodszor elgondolkozott valamin, harmadszor pedig felgyülemlett vágyat véltem felfedezni benne. Még mielőtt keze megindult volna arcom fele, tudtam, hogy mit akar tenni, és nagyon elleneztem. Nem mondom, hogy nem volt helyes fiú Jungkook, és azt sem mondom, hogy nem éreztem vonzalmat iránta, de ha innen eljutnánk egy szobába, akkor egyrészt a maszkomat levéve megtudná ki vagyok, másrészt így a munkámat kötném össze a magánéletemmel, ami tilos. Ha egy buliban történt volna mindez, akkor talán belementem volna.

  Amint megérintette arcom, s megindult ajkával az enyém felé, Hoseok és Jimin röhögve és éljenezve  elkezdte csapkodni, ahol csak érte.

Megmentők. - Nem biztos, hogy képes lettem volna ellökni magamtól.

  Gyorsan felálltam, s elindultam potyaősziléért, mert már nagyon szomjas voltam – na, meg éhes. Utánam az egész banda körbeállta Jungkookot és nevettek, meg csapkodták egymást, aztán hirtelen Namjoon nekem kiáltott:

- Summer, meghívunk egy italra!