Beszámítatlan

Hetedik fejezet

《 Sokan azt mondják, nem szabad megfutamodni. Nem szabad elszaladni, meghátrálni, állni kell a sarat. De, mi van ha a történések átlépnek egy határt? Az ember pontosan meg tudja húzni a határvonalait, egészen addig, amíg nem történik valami, ami kiszakítja a komfortzónájából. Ekkor formálódunk, változunk, változik a személyiségünk, ekkor válunk azzá, akik vagyunk. A határainkat magunk állítjuk fel, mi határozzuk meg, mi építjük, s romboljuk az alkalmazkodáshoz szükségesen. 》

  Minél hamarabb meg akartam szabadulni a dzsekitől, melynek már illatát is kezdtem érezni, és ami a legrosszabb, hogy tetszett is. Felsiettem a terasz lépcsőjén nyomomban Hoseokkal, s már majdnem beléptem a kinyílt ajtón, amikor Hoseok vállamat megragadva ugyanolyan „gyengédséggel”, mint Taehyung, fordított rajtam, kezeimet megfogva csapta őket derekamra, így tulajdonképpen átkarolva engem. Furcsa és nem mindennapi póz volt ez, de azokután, amiket ma megtudtam róla, meg se lepődök, hogy ezt ő találta ki. Orrunk majdnem összeért, de a pillanatnyi ijedtségen kívül más érzelem nem látszott rajtam. Igazából, csak ösztönből ijedtem meg, valójában számítottam erre, hiszen Jung Hoseokról volt szó, hülye lett volna kihagyni egy ilyen alkalmat. Olyan tíz másodpercig álltunk így, egymás szemébe nézve töretlenül – hiába zavart ez a testközelség –, meg sem mozdulva, aztán Hoseok féloldalasan elmosolyodott és elengedett, továbbra sem véve le rólam szemét. Én is őt néztem, próbaltam rájönni, hogy mi a szar volt ez, de nem sikerült. Azt vártam, mikor csókol meg, aztán, hogy mikor esik nekem megint, de nem tette ezt, ezzel teljesen összezavarva engem. 

- Örülök, hogy ezt letisztáztuk – dőlt a terasz korlátjának. 

- Mégis micsodát? – Én már tényleg nem értettem semmit. Arcomon egyszerre tükröződött értetlenség és meglepődöttség.

- Hogy nem vagy egy könnyen kapható csitri – fonta keresztbe maga előtt kezét és elismerően nézett rám. Szóval ez egy teszt volt, hogy mennyire adom könnyen magam. Azt hittem, már nem tud meglepni, de mégis sikerült. Okos húzás volt tőle. – De ez várható volt.

- Szép volt – vigyorodtam el kisebb gondolkozás után, majd ő is, miután látta, hogy nem fogok nekirontani mérgemben. Nem volt okom kiakadni rá, így nem is tettem, de visszagondolva, nem is értem, hogy azokután, hogy megismertem a rendes oldalát, miért gondoltam, hogy megakar fektetni. Egyértelmű, hogy barátként tekint rám, és ez valamiért megnyugtatott, ugyanakkor bántott, mert tudtam, hogy én soha nem lehetek neki olyan barát, mint amilyet szeretne. És talán, ez a tény egy kicsit, valahol mélyen nekem is fájt. 

  Intett az ajtó felé, amin be is léptünk és célzásba vettük az emeletet – közben ledobtam a dzsekit oda, ahonnan elvettem –, ahol továbbra is a felelsz vagy mersz zajlott. Ahogy az előbb is, most is mindenki ránk nézett, s a legtöbben elvigyorodtak, néhányan irigykedtek, de Taehyung volt az egyetlen, aki Hoseokra nézve biccentett egyet, majd vissza is fordult szőke nőjéhez, aki időközben az ölébe fészkelte magát, s nyakát puszilgatta. Taehyung látszólag észre sem vette az őt kényeztető cicababát, de nem is nagyon tudott érdekelni, mert lekötötte figyelmem, hogy Taehyung volt az, aki kiküldte Hoseokot utánam.

Mi a fasz baja van?

  Mégis miért kellett ez? Nem oké, hogy embereket küldözget utánam! Nem szorulok rá a felügyeletére. A másik meg, hogy mióta érdeklem egyáltalán? 

- Destiny, nem is tudtam, hogy te ilyen... – szólalt meg megint Jackson, én meg szem forgatva néztem rá. – ...egyszerű teremtés vagy – vigyorgott elégedetten, mint akinek olyan jó beszólásai vannak. Nekem kedvem lett volna bemosni neki egyet, ahelyett, hogy röhögtem volna felszólalásán, mint a társaság fele, de nem tettem, mert tudtam, hogy ez azért van, mert nem tudja feldolgozni az egoja, hogy ő még nem került a lábaim közé – nem mintha már bárki megtette volna az egyetemen. 

- Én sem tudtam, hogy te ennyire... – ültem le Key ölébe gondolkodást színlelve. – ...irigy személyiség vagy. – Szerintem én megengedhettem magamnak az elégedett vigyort, és szerintem megérdemeltem a hu-húzást is. Key is nevetett beszólásomon és kezét átfonva derekamon, ölelt át. Aranyos volt, de engem nagyon kellemetlenül érintett. Egyszerűen nem tudtam jól érezni magam egy idegen ilyen közelségében. Jackson tovább vigyorgott magán, mintha észre se vette volna a rajta röhögő sok részeg idiótát, majd vissza is tértünk játékunkba, amint Hoseok is helyet foglalt Jungkook mellett, aki Jimin jobb oldalán ült törökülésben a földön, bort iszogatva. Látszólag jól érezte magát Jimin és Mia nyáladzása ellenére is. Szóval lerendezték a dolgaikat és „együtt vannak”. 

Ennek tudni akarom majd a végét.

  Rossz előérzetem volt ezzel kapcsolatban, de közben úgy éreztem, hogy nevetni fogok a helyzeten. 

- Felelsz vagy mersz, Destiny? – hallottam nevemet srégan szemből. Odakaptam fejem kiugorva merengésemből, s Markkal találtam szembe magam. 

- Felelek – válaszoltam hirtelen. Nem is gondoltam végig a lehetséges kimeneteleket, csak gyorsan választottam egy opciót. 

- Történt valami a szobában köztetek? – bökött állával az ölében kucorgó JiNára. Nem hittem a fülemnek. Normális ez a gyerek?! Hogy történt volna?! Hát esküszöm, agyamat eldobtam...

- Egyértelmű, hogy nem – válaszoltam olyan hangsúllyal, amitől hülyének érzi magát, mert feltette ezt a kérdést. Mindenki emésztgette a hallottakat, majd rám szegezték szemüket. Először nem értettem, mit várnak még tőlem, aztán rájöttem, hogy nekem kéne pörgetni. Az üveg szája Jiminnél állt meg. Tudtam, hogy ez egy jó lehetőség kicsit bekavarni Miánál, így nem ronthattam el. Jó, nem az én stílusom volt az emberek közt kavarni, de most volt hozzá kedvem, és egy kicsit hátha elgondolkozik Mia ezen a Jimines dolgon. 

- A héten hány nővel voltál összesen? – Kissé meghökkent kérdésemen, de nem félt kimondani a bűvös számot, amit a társaság egy újabb hu-húzással díjazott. A szám a nyolcas volt, de én nem lepődtem meg, kb. ennyit vártam tőle. Arra számítottam, hogy Mia arcán egy kisebb aggódás, félelem, esetleg meglepődöttség villan, de semmi hasonlónak jelét nem mutatta, én pedig elgondolkoztam, hogy biztos van-e a koponyáján túl sötétségen kívül egyéb is. 

Ennyire naiv tényleg nem lehet!

  A kör folytatódott, egyre piszkosabb és bizarrabb dolgokat tudtam meg néhány emberről, példának okáért, hogy Hoseok egy benzinkúton vesztette el, Jungkook még soha nem vezetett autót, Namjoonnak van a hasán egy szívre hasonlító heg, és hogy Jin kiskorában lenyírta egy macska összes szőrét nullással. Aranyos gyerek lehetett. 

  Ami pedig nagyon szemet szúrt, hogy Yoongit sehol sem láttam. Akárhogy forgolódtam, csak hat jómadarat láttam a hét helyett. Megkérdeztem Keyt, s azt mondta, hogy Yoongi nem igazán szokott eljárni bulikba a srácokkal, ha meg igen, akkor is el van vonulva és senki sem tudja, mit csinál. 

- Na, gyerekek, ki akar még egy kicsit táncolni? – szólalt meg Key mögöttem. A társaság háromnegyede igennel válaszolt, de természetesen Taehyungnak volt egy remek ötlete, mint mindig. 

- Előtte még egy utolsó, rendhagyó kör? – nézett körbe büszkén, hogy ez az ő fejéből pattant ki. Mindenki figyelme felkelt ennek hallatára, s erősen koncentráltak a további információkra. Taehyung megérezte ötlete sikerét és egyből ismertetni kezdte a szabályokat és a lényegét az egésznek. Hát mit ne mondjak, csak egy icipicit sokkolódtam le. 

- Kiválasztunk egy fix fiút és három lányt, három feladatra, amik természetesen különböznek – kezdte diplomatikusan. – A három feladatot és a négy embert felkiáltós szavazással választjuk.– A társaság felharsant és mindenki sugdolódzni kezdett. – Na, kik legyenek azok? – vágott egyből a közepébe önelégülten vigyorogva. Nem tudom, miért, de megint kedvem lett volna behúzni egyet, pedig nem vagyok az a fajta. Mindenki egyszerre mondta be a fiú nevét, aki nem más, mint Jimin volt, s amint meghallottam nevét, aggodalom fogott el. Nyilván nem Miát fogják mellé választani, ebből pedig nagy galiba lehet még. 

- Akkor a fiú egyhangúan Jimin – tájékoztatott az amúgy is egyértelmű tényről Taehyung. – Na és ki lesz az első feladatra a lány? – fordult körbe. Ereimben megfagyott a vér, ahogy pillanatnyi csend után meghallottam a saját nevem, majd megéreztem mindenki tekintetét magamon. Felnéztem Key ölemben lévő kezéről, s Taehyung csupa öröm vigyorával találtam szembe magam. Mégis miért engem választottak?! Mi vagyok én, valami új játék, amit kedvükre dobálhatnak? – Destiny – nyújtotta kezét felém, én viszont csak felálltam az időközben szintén állóhelyzetbe került Jimin mellé. Arca kifejezéstelen volt, mintha semmi gáz nem lenne a helyzettel, ellenben velem, aki borzasztó ideges volt, hogy mit kell majd csinálni. Okom volt rá bőven azokután, amiket a felelsz vagy merszből láttam.

- Ez érdekes lesz – szólalt meg Hoseok. Ránéztem, ő pedig kacsintott egyet engem nézve. Ekkor esett le: Hoseok is szerepet játszik a saját életében. Itt a macsó és bunkó oldalát mutatja, de igazából okos és nagyon kedves személyiség. Vajon Taehyungék ismerik ezt a Hoseokot? – Okosan, srácok – nyúlt ki a kanapén és kényelmesen várta a fejleményeket. Bár én is ilyen kényelmesen várhattam volna. Természetesen, nem mutattam idegességem nekik, csípőre tett kézzel unalmat színleltem. 

- Na, mi legyen a feladat? – Erre a kérdésre egyből jött az a válasz, amitől a legjobban féltem: SMÁROLÁS! És hogy mi okom volt félni? Jiminnel nem ez az első ilyen testkontaktusunk, így simán felismerhet, ha van egy kevés esze és figyel. Ám, kinek is köszönhettem ezt? Hát ki másnak, ha nem annak a kibaszott Kim Taehyungnak?

- Ritka egy seggfej vagy, ezt meg kell hagyni – jegyeztem meg gúnyosan lenézve Taehyungra. Ő csak elvigyorodott rajtam és egy „na” felszólítással jelezte, hogy haladjunk. A legtöbb ember, köztük Jimin is nevetett beszólásomon, s amint felé fordultam, ő mosolyogva tapasztotta ajkait enyéimre. Azt hittem, ez csak egy sima, egyszerű csók lesz, de nem. Nem engedett szorításából, mely derekamtól eredt, hisz ott tartott meg. Nekem is kezdenem kellett valamit lógó kezeimmel, így megfogtam nyakát, de figyeltem, hogy ne úgy, mint a bárban. Mikor nyelvével próbált utat törni magának meglepődtem, de ez mind semmi se volt ahhoz képest, ahogy utána csókolt. Már kezdtem azt megkockáztatni, hogy Taehyungnál is jobban, pedig ő se piskóta ilyen téren.

  Konkrétan majdnem felfalt, de nem a rossz értelemben, whisky íze volt szájának, de ez valahogy mind eltörpült, s már-már kezdtem élvezni, amikor hirtelen elszakadt tőlem. A tömeg egész végig dermedten bámult minket, mint valami pszichopata gyülekezet, akik egy ember kivégzését nézik éppen. Taehyung arcán továbbra sem csökkent az az idegesítő vigyor, és egyszerűen nem értettem, mi ez a nagy váltás nála, hisz az előbb még Hoseokot küldte utánam, most meg élvezetét leli abban, hogy a haverja épp felfal.

Ez tuti beteg. 

 A követkő kiválasztott lány nem más volt, mint JiNa. Aggódva figyeltem, ahogy feláll Jiminnel szemben, ám ő teljesen nyugodt maradt még akkor is, amikor azt a feladatot kapták, hogy tíz percre zárkózzanak be egy vendégszobába. Nem bírtam tovább, s eltátottam szám ezen a pofátlanságon. JiNa és Jimin elvonultak, mi pedig kitaláltuk, hogy ki legyen a következő lány, és, hogy mi legyen a soron következő feladat. Utóbbi vodka-lime-os piramis lett kiválasztva, másfél literes üveggel, a lány pedig egy első éves nyelvszakos lett, SooMin. Ő volt az első évesek legnagyobb pletykafészke és ribanca. Röviden ennyi elég róla, ezzel az ember mindent elmond. 

  JiNa és Jimin percre pontosan értek vissza, s ahogy vártam, JiNa nem csinált ostobaságot, ugyanakkor olyan mosoly terült el arcán, ami azt sugallta „jól végeztem munkám”. Mindenképpen beszélnem kellett vele még ma. Mindenki őket firtatta, ám egyik sem árult el semmit a szobában történtekről. Taehyung összecsapta tenyerét, majd felállt, lelökve ezzel magáról a bejárónőjét és elindult a konyhába. 

- Piramis indul, Jimin! – Az idősebbik sóhajtva követte, majd SooMin is utána billegett és így tovább, ahogy épp befértünk a konyhába. Jimin kezdte a piramist, s utána beszállt SooMin is. Nem adta magát könnyen a lány, tizenkettő kortyot bírt ki, de Jimin erősebbnek bizonyult, ám később megérezte ennek a rossz oldalát is, mikor hajnal egykor kidőlt az egyik vendégszobában és délután háromig nyomta az ágyat. 

  A játék után most már végre visszaálltunk a normál buli stílusába, ami annyit jelentett, hogy elindult a rap, a pop, a K-pop, minden amit el lehetett képzelni, s hajnal négyig meg sem álltunk. Legalábbis, én nem. Megtanultam tűrni a fáradtságot, s ennek az eredménye is megmutatkozott: az utolsó tíz ember közt voltam, akik fent maradtak. A másik kilenc ember Key, Namjoon, Taehyung, Key haverjai, akik az este folyamán csatlakoztak hozzánk, s néhány médiás, JiNa osztálytársai. Én – rám egyaltalán nem vallva –, Key-jel táncoltam a sötét nappaliban, miközben The Weekndtől a Starboy ment, Namjoon a zenével szórakozott valamit, bár nem értettem, mit, mert a zene semmit se változott, Taehyung talált egy új cicababát magának és azzal táncolt és smárolt egyszerre – már ha ezt nem inkább ruhás-szexnek nevezik –, Key haverjai meg néha odacsoszogtak hozzánk táncolni velünk. Iszogattunk, valahogy mindig került a kezembe egy italospohár, amit természetesen én töltöttem magamnak. Aztán megint túl világos lett, majd túl csönd. Taehyung állt ismét a kapcsolóknál, nekem meg már elegem lett, hogy mindig beleszól a történésekbe. Végre egy kicsit jól kezdtem magam érezni, erre ezt is elrontja. 

- Vagy egy üvegezés vagy alszunk, mert már sokan kijöttek szólni – blöffölt, valójában nem tudom mi oka volt szétcseszni a maradék bulit. Mindenesetre, a „tömeg” egyhangúan választotta az alvást. Lekapcsoltunk mindent, s összeszedve minden szükséges dolgot – víz, telefonok, telefontöltők, kaja –, elindultunk keresni egy vendégszobát magunknak. Egyértelműen én Key-jel mentem, ám reggel mégis Jungkook hátán fekve ébredtem, betakarva. Fogalmam sem volt, hogyan kerültem Jungkook hátára, akit amúgy nem is láttam a szoba padlóján, mikor este befészkeltük magunkat Key-jel. Óvatosan keltem fel róla, de kezem összecsuklott, miközben próbáltam megtartani magam, így visszaestem fehér pólóval takart izmos hátára. Vártam, hogy mikor kel fel és kérdezi, hogy „mi a faszt csinálok a hátán korán reggel” – ami amúgy tök jogos lett volna részéről –, de elkerekedett szemekkel tapasztaltam, hogy még csak meg sem mozdult. Igen, nemhogy nem ébredt fel, de még csak meg sem érezte. 

Elképesztő ez a gyerek.

  Halkan elnevettem magam, majd arcomra fagyott mosolyom, amikor szemem vonalában egy ébredező Taehyungot véltem felfedezni. Vagy, lehet nem is ébredezett, nem szoktam még hozzá ezeknek a szemeknek a vizsgálatához, de valószínű, csak kicsit kinyitotta a szemét, és valójában aludt. 

Hogy tud egy ekkora tuskó ilyen békésen aludni? 

 Most már tök lazán keltem fel Jungkookról, s vettem irányba a konyhát – átvágva a kisebb embertengeren, ami a vendégszoba padlóján alakult ki –, ahova kaja reményében indultam. Amint kiléptem a nappali és konyha közti folyosóra, megtorpantam, ugyanis nemhogy a nappaliban egymás hegyén hátán aludtak az emberek – elég érdekes pózokat felvéve, nyitott szájjal –, de még a konyhát elválasztó folyosón is feküdtek. Ötletem sem volt, hogyan kerültek ide, hisz hajnalban még itt se voltak.

  Nem vagyok illetlen fajta ember, de olyan szinten éhes voltam, hogy nem bírtam ki, hogy ne nyúljak be a hűtőbe. Tele volt tojással, így előpakoltam a jó öreg „amerikai rántottához” a hozzávalókat. Mielőtt felüthettem volna a tojásokat, valaki halkan mögém osont és átölelte a derekam, a vállamon tartva fejét.

- Mi jót csinálsz? – simította ki hajam nyakamból és apró puszikat adott fültövemre, én pedig próbáltam visszafogni a sóhajt, hiába volt kellemetlen Key-től ez a mozdulatsor. 

- Rántottát – ütöttem fel az első tojást. Key megfordított gyengéden tartva tojásos kezeimet maga előtt, s szemembe nézve, nemes egyszerűséggel bekapta ujjaimat, ezzel megszabadítva engem a felesleges tojásfehérjétől. Nehezemre esett nem kikerekíteni szemem és lefagyni egy pillanatra, de sikerült magabiztosnak és határozottnak maradnom, ám tudtam, hogy ez az egyszerű mozdulat hova vezet.  Miután végzett ujjaimmal, leengedte kezem, s szempillantás alatt váltott kedves ábrázata át fenyegetővé és rémisztővé, melytől rendesen megijedtem. Megrohamozta ajkaimat olyan erővel, melyet sehogy se lettem volna képes kivédeni, majd szoknyám alá nyúlt, s onnan felfoghatatlan gyorsasággal tért át fenekem markolására. Elfogott az undor, a hányinger, nem akartam, hogy hozzám érjen, de reagálni későn tudtam, mert ekkor már hiába kapálództam, próbáltam ellökni, nem engedett, sőt, még számat is sikerült folyamatosan befognia. Már azt hittem, nekem most végem van, amikor Yoongit láttam közeledni, melyet Key is meghallott, így egyből elugrott előlem, számomra pedig szabaddá vált az út, ami egyből kivezetett a házból. Mezítláb vágtam át a pázsiton, s próbáltam telefonomat előkeríteni, amit bent hagytam a házban. Fogalmam sem volt, hogy jutok haza, nem tudtam, hol van JiNa, taxit se Yunát nem tudtam hívni, s teljesen kétségbeestem, mert tudtam, hogy gyorsan el kell tűnnöm innen. Egy perccel többet se akartam maradni Key-nél. Nem vagyok az az ijedős fajta, de ez most nálam is átlépett egy határt, ami nagyon ritkán történik meg. 

- Des! – hallottam egy kiáltást mögülem, mire földbe gyökerezett a lábam. Nem akartam megmozdulni, abban reménykedve, hogy nem vesz észre, ha nem mozgok, hiába volt az egész képtelenség. – Des! – hallottam még egyszer, de közelebbről. – Hallod, neked dumálok ám! – állt élem az idegen, nekem pedig a vérnyomásom kétszázról hatvanra esett le, mikor megláttam Hoseok ingerült arcát.