Előszóként, szeretnék elnézést kérni, amiért az a kis filozófiai bevezető ebben a részben nem jelent meg. Ennek legfőbb oka a rész terjedelme, ami az eddigieknél hosszabbra sikerült. Sajnos, nem tudtam elfelezni, főleg a végét. Remélem, így is tetszeni fog az olvasóimnak!:)
Igazából, nem egészen tudtam, mit tennék szívesebben. Nem lepett meg bunkósága, ennyit vártam tőle, de azért egy pofont szerintem simán megérdemelt volna. Ám muszáj volt kissé visszább vennem haragomból, mert tényleg túlságosan Destiny-sre sikerült megnyilvánulásom. Taehyung nem vette észre, de nem is baj. Minden további nélkül elnevettem magam, jobb volt így. Taehyung arckifejezése nem változott – bár biztos nagyon betegesen festhettem –, csak akkor, amikor megérkeztek a biztonságiak.
Tizenharmadik fejezet (18+)
- Mi folyik itt? – szólalt fel Jae, az egyik biztonsági őr mély, tiszteletet parancsoló hangjával. – Ki a felbujtó? – nézett le a részeg fickóra, aki az orrát fogva feküdt magzatpózban, s hangos nyögésekben tört ki. Azért, eléggé kételkedtem benne, hogy ennyire erősen ütötte volna meg Taehyung, nyilván az alkohol hatása volt, hogy így „szenved”.
- Ez a vendég egy táncosnőt kezdett fogdosni akarata és engedélye hiányában, ráadásul helytelen jelzőkkel illette – válaszolt Taehyung diplomatikusan, melyen igencsak meglepődtem.
Ki gondolta volna, hogy tud értelmes, érett felnőttként viselkedni?
- Ki a táncosnő? – kérdezte továbbra is ugyanolyan hangnemben.
- Summer – nyögte be Hoseok, mire egy páran szemöldök felhúzva néztek rá, amiért ennyire közvetlenül mondta ki „nevem”. Hoseok viszont észre sem vette.
- Intézzük – tapsolt egyet a fickó. – Mindenki, dolgukra – intett a körbegyűlt tömegnek, akik egyből oszladozni kezdtek, majd az őrök felszedték a pasit és elvitték.
- Van egy olyan hely, ahol nyugodtan tudunk beszélgetni? – kérdezte Taehyung ízlelgetve a szavakat, s a fülemhez hajolva, melytől egyből a hideg futkosott hátamon. Arrébb léptem, vissza az asztalhoz, ahol Jimin, Hoseok és Yoongi ültek. Nam, Jungkook és Jin épp akkor értek vissza – gondolom ők hívták a biztonságiakat – és leültek a bokszhoz.
- Mi lenne, ha elmennénk hozzám? – Igazából, semmi baj nem lehetett belőle. Destiny-vel úgysem fognak oda felmenni.
- Ez remek ötlet! – pattant fel Jimin, Taehyung pedig bosszúsan felhorkantott, majd keserűen elmosolyodott, s elindult az ajtó fele.
- De csak, ha nem gond neked – mosolygott rám Jin. Hát, nem tagadom, hogy nagyon gyorsan befészkelte magát a szívembe, Nammal együtt. Az a kedvesség és gondoskodás, ami belőlük áramlik, az valami elképesztő, és ellenállhatatlan. Szélesen elmosolyodtam és megráztam fejem, jelezve, hogy semmi baj, majd ők is elkezdték felkapkodni a cuccaikat. Én addig gyorsan elslisszoltam Yunához, hogy könyörögjek neki egy sort, majd beleegyezzen és a nyakába boruljak.
A fiúk autójával mentünk; mint kiderült, Hoseok és Yoongi nem itták meg a felesüket – amit nehezen hittem el –, így sikerült elvinniük minket. Én Hoseok mellé ültem az anyósülésen, s vigyáztam, nehogy úgy viselkedjek, mint Destiny – ez annyit jelentett, hogy máshogy ültem, s más kisebb szokásokat csináltam, például a körmömet rágtam, vagy babráltam a hajam.
Elnavigáltam Hoseokot, miközben a többiek hátul nagyon élték az alkohol okozta jókedvet. Nevettek, csapkodták egymást, beszólogattak egymásnak, s néha a sofőrt is belevonták. Én valahogyan kimaradtam belőle, de nem igazán zavart. Jó volt egy ilyen kellemes társaságban ülni, s közben sokszor figyeltem az éjszakai város látképét, ami felhőkbe és párába borult.
Taehyung miatt Hoseokot direkt úgy irányítottam, hogy véletlen se az épület azon oldalán parkoljunk, amerről vele jöttem haza, s direkt a másik hátsó ajtón mentünk be.
- Hatalmas ez a ház – ámult el Hoseok, felnézve a lépcsőn.
- Ne is mondd – ráztam meg fejem, miközben beszálltunk a liftbe. – Egy örökkévalóságig tartó kínszenvedés, amikor fel kell gyalogolnom a legfelsőre, mert rossz a lift – Megdörgöltem arcom, majd benyomtam a negyvenötös gombot, s vártam, amíg felérünk. A kis fém bemondóban, amiből néha zene szól, láttam, ahogy Jimin folyamatosan a hátsó részem bámulja – annak ellenére, hogy eltakart a kabát –, kicsivel később pedig, hogy Taehyung is engem néz, de ő is a bemondóban. Alig látszott az arca, de kivehető volt, hogy a falnak dőlve engem néz. Elfordítottam tekintetem, s keresztbe téve karomat lazítottam tartásomon, majd végre kinyílt az ajtó, két pillanattal később a bejáratomé is.
- Cipőt itt vegyétek le, kérlek – kapcsolatam egy villanyt, majd elkezdtem levetkőzni, ahogyan ők is. – Hoseok? – néztem szét köztük, mert sehol nem láttam.
- Kint maradt egy kicsit a kilátás miatt – válaszolta legyintve Jin. Vállat vontam, s belépve a nappalit és konyhát elválasztó kis területre felkapcsoltam minden világítást: konyha, nappali, kisebb lámpák a plafonon.
- Üljetek csak le – mutattam a kanapéra, majd elmentem a konyhába és végignéztem a polcon sorakozó alkoholos üvegeken. – Whisky, vodka, Jeam, Martini, bor? – soroltam fel a kínálatunkat, de senki nem válaszolt. Hátra fordultam, hogy megnézzem, mi történt, s mikor megfordultam, értetlenül néztem a fiúkra. Mindenki ámulva nézett mindenfele a házban: Nam a könyveinket kutatta, Jin tátott szájjal nézte a konyhát, Jungkook a Tv-t vette szemügyre, Taehyung a filmjeimet, Yoongi pedig az asztalon heverő pszichológiai könyvemet, amiben kísérletek vannak emberekről.
De jó, hogy eltettem a táskám.
- Hé, srácok – álltam be közéjük, majd végignéztem mindenkin. – Mit csináltok? – Időközben Jungkook felállt, s a nagy falnyi méretű üvegablak elé sétált.
- Summer, ez a ház elképesztő! – fordult felém először Nam, mire mindenki észbekapott, s rám nézett.
- Igen? – nevettem kínosan. Nem gondoltam, hogy ennyire érdekes lakásom van.
- Igen! – szólalt meg legnagyobb elképedésemre Yoongi. – Ezeket a könyveket honnan szerezted? – lapozgatta tovább.
- Őhm, volt egy ilyen aukció a neten és ott... – magyaráztam.
- Ne haragudj, de kölcsönkérhetném őket? Ígérem, két napon belül visszaadom! – nézett rám könyörgőn. Aranyos volt, hogy ezt kérte, így természetesen rábólintottam. Még mindig mosolyogva néztem a buzgó Yoongit, hihetetlen volt, ahogy valami ennyire felkeltette az érdeklődését. Felnéztem Namra és Taehyungra, akik közül utóbbi ugyanúgy nézegette a filmjeim, egyet-egyet levett, előbbi viszont szintén mosolygott, Yoongi jókedvét látva.
Nyílt a bejárati ajtó, én pedig odakaptam fejem. Hoseok lépett be lehajtott fejjel, majd felnézett rám. Arcán átfutott valami emlékkép felidézése, majd a döbbenet és a mérhetetlen értetlenség. Le sem véve cipőjét elindult felém, mire nekem is leesett a tantusz.
Megőrültél Destiny?! Hoseok már járt ebben a házban! Most mi a franchoz kezdesz?! Mindenki megtudja, hogy te vagy Summer!
Borzasztóan gyorsan kellett cselekednem, mert már majdnem odaért elém, a fejemet kapkodtam, magyarázatot keresve, de mindhiába. Hoseok ellen minden felesleges.
Egyetlen egy mentés volt lehetséges, de egyszerűen nem akartam, hogy az legyen. Más kiút után kutattam, de mire odaért elém, nem volt más választásom, nyakába kapaszkodtam, majd olyan sebességgel tapasztottam ajkaim övéire, amilyennel csak bírtam, így a „Destiny!” részt elnyomtam szájában. Ellenkezett, nem akart hozzám érni, nem akart visszacsókolni – amit teljes mértékig megértettem, nekem sem volt ínyemre ez a fajta kontaktus –, de addig erőlködtem, mígnem férfi oldala beadta derekát, s ellazulva megfogta csípőm, de semmiképpen sem húzott magához, vagy nyitotta ki száját. Magamban pedig egy mondatot ismételgettem: ezt mindenestül elfogjuk felejteni, s nem lesz hatással a barátságunkra.
A fenébe! Aggódok a Hoseokkal való barátságunkért!
Lassan elhúzódtam tőle, de pont annyira, hogy lássuk egymás arckifejezését, mellyel könyörgést és segítségkérést próbáltam átadni. Vette a lapot, majd széles mosolyra húzta száját, s a kezemet megfogva elindult az emeletre, azt imitálva, hogy lefekszünk egymással. Én is szerepembe ugrottam, mire lent hu-húzni kezdtek Namék. Tudtam, hogy a két macsó árgus szemekkel bámult minket, mérhetetlen irigységgel. Őszintén, még jól is esett.
Felérve a szobámba, bezártuk magunkat, majd leültem a forgós székembe, s a padlót figyeltem. Valójában még feldolgozni se voltam képes, hogy Yunán kívül valaki tudomást szerzett a titkomról. Nem voltam kész erre a beszélgetésre.
- Ez meg mégis... – kezdett bele, de nem találta a szavakat. – Hogyan? Miért? – állt az ajtómban. Először intettem neki, hogy üljön le, de ő nem akart. Lábaimat felhúzva és azokat átkulcsolva válaszoltam neki. Erről is ugyanolyan nehéz volt beszélni, mint a Key-jel történtekről.
- Ez...ez az én...szórakozásom – nyögtem ki.
- Hogy részeg palik fogdosnak minden éjjel? – kérdezte hitetlenkedve. – Kényszerít erre valaki?
- Dehogyis! – néztem fel rá tiltakozón. – Én ezt szeretem csinálni. Táncos vagyok kilenc éves korom óta...Nekem ez jó. – Hoseok feldolgozta a hallottakat, s mikor azt mondtam, hogy táncos vagyok, tekintete kíváncsivá vált, ám még nem akart cseverészni.
- Miért titkolóztál? – kérdezte higgadtan.
- Mert ha ez kiderül, mindenki elítél és kurvának néz – sóhajtottam fel. – Az emberek előítéletesek...Így egyszerűbb – néztem fel rá.
- Ezért a szemkötő... – szólalt meg halkan, visszaemlékezve. – Hihetetlen...A sminked elképesztő! Vedd le a szemkötőt, kérlek! – jött közelebb, s leguggolt elém. Leengedtem lábam, melyre rátette kezét, hogy megtartsa magát – mit ne mondjak, rohadtul megijedtem –, majd elkezdtem leszedni a kötőt.
- Ez elképesztő! – tátotta el száját, melyet kezével is eltakart. – Esküszöm, ha nem tudnám, hogy te vagy, egyáltalán nem venném észre a hasonlóságot! Az kontaktlencse?
- Igen – néztem rá. – Sokáig fejlesztgettük Yunával.
- Hihetetlen – bámult tovább, s már kezdett idegesíteni.
- Oké, elég az ámulatból! – löktem el, majd felálltam és visszatettem a szemkötőm hullámos tükröm előtt.
- Szerintem nem kell – utalt a kötőre, én viszont értetlenül néztem rá a tükörből. – Nem vennék észre. Tényleg.
- Nem kockáztatok. – Hoseok nem értette, hogy ezt miért mondom, de az én szemem előtt csak az a három este lebegett, amikor Taehyunggal és Jiminnel voltam. Mielőtt magával ragadhatott volna ez a pár emlék, gyorsan elindultam volna le. Ám eszembe jutott, hogy a szokásos negyven-ötven perc helyett csak tíz perce voltunk a szobámban. – Aj! – sóhajtottam fel, s kiterültem az ágyamon.
- Ja, tényleg – ült le ő is a székemre. – Mi most épp dugunk – törölte meg arcát.
- Nézd...az a csók...nem szándékos volt – ültem fel törökülésbe. – Vagyis, az volt, de nem olyan értelemben. Ez ugye nem változtat...? – Hoseok mosolyát visszafojtva figyelt engem, látszott, hogy igazán jól szórakozott szenvedésemen. Én viszont hozzávágtam egy párnát.
- Bocsi, de ez vicces volt – nevetett fel. – Miért változtatna bármin is? Szerintem én is ezt tettem volna, ha ilyen helyzetbe kerülök. Megértem. Ne aggódj – dobta vissza a párnát. – Inkább megdicsérlek, szép volt. – Nem válaszoltam semmit, csak elmosolyodtam, majd visszadőltem párnáim közé. Fáradt voltam, nem volt sok kedvem visszamenni Taehyungékhoz. – De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy megszűnök számodra férfinek lenni! Ugyanúgy van egy időzített bot a derekamon, ami nők közelében beindul, szóval jó lenne, ha az ehhez hasonló fekvőpózokat hanyagolnád, főleg ilyen öltözékben! – Nevetve ültem fel, s szedtem elő egy nadrágot és hosszú pólót, majd felvettem, hogy a „bot” nyugton maradjon.
- Bocs – feküdtem vissza továbbra is nevetve, de most normális pózban.
Már majdnem elaludtam az ágyamon, amikor Hoseok újra megszólalt.
- Mit táncolsz? – Jaj, a cseverészés.
- Társas, hip-hop és a rúdtánc – mondtam a párnáimnak. – De a rúdtánc áll hozzám a legközelebb.
- Egyszer megmutathatnád, mit tudsz – vetette fel egyszerűen. Nem igazán tudtam, mit gondoljak ajánlatáról, furcsa volt. Soha nem táncoltam még úgy fiúk előtt, hogy tudják, ki vagyok. De szerintem volt annyi önbizalmam, hogy kiálljak elé. Talán.
- Megpróbálhatjuk – ültem fel és eresztettem el egy gyenge mosolyt, s én is meglepődtem magamon, hogy meg sem próbáltam elrejteni érzéseim előle.
- Nem muszáj, ha...
- Megpróbálom, oké?
- Rendben – mosolyodott el ismét. – Faggatózhatok? – vigyorgott rám, én pedig nevetve bólogattam.
- De ne haragudj meg, ha bealszok – dőltem párnáimra, s lehunytam szemem.
- Nem fogok. – Ezután egy olyan beszélgetés következett, ami után úgy éreztem magam, mint akinek a világ összes kérdését feltették. Igazából, valahogy így is festett a helyzet. Megkérdezte, hogy hol táncoltam, miért kezdtem el – persze erre kitérő választ adtam –, kivel, milyen gyakran, milyen érzés számomra táncolni. Én pedig talán az utolsó kérdésre adtam a leghosszabb választ.
- Számomra a tánc olyan, mint egy mély lélegzet. Amikor egy hosszú nap után hazaesek és érzem a felgyülemlett feszültséget a mellkasomban, úgy érzem, muszáj táncolnom. Amikor felmegyek a rúdra...az olyan...olyan érzés, mintha...
- Mintha ezernyi volt áram távozna belőled – fejezte be Hoseok mosolyogva a mondatot.
- Pontosan – mosolyogtam vissza. – Akkoriban, amikor kezdtem, sok feszültség volt bennem. Kellett valami, amivel levezettem. Akkor ez a társas volt, de amikor tizenhat évesen megláttam életem első rúdját, tudtam, hogy ez az én nyugalmam tengere. Akkor olyan volt, mintha madarak repkednének körbe...most, mintha a tengerben úsznék – fejeztem be monológom, majd felnéztem Hoseokra, aki ámulva figyelte arcom. – És talán a tenger megnyugtatóbb.
- Miért vagy annyira oda a tengerért? – nézett rám, de valahogy olyan volt, mintha nem is engem nézne. Úgy tűnt, egy egészen más embert lát bennem, mint amilyen éppen előtte ült.
- Őhm... – Hirtelen nem tudtam válaszolni. Előtörtek az emlékképek, amikor anyuval és apuval nyaraltunk Floridában...Amikor még együtt voltunk és boldogok voltunk. Azóta a tenger jelenti nekem a feltöltődést. Ha érzem magam körül a sós vizet olyan, mintha még mindig az a kis naiv kislány lennék, akinek semmi baja sincs az életében. Ezt nem mondhattam. Nem akartam Hoseokot ilyen szinten beavatni az életembe. Erre még én sem voltam felkészülve, és nem is leszek soha. – Amerikára emlékeztet. – Ennyi még talán belefért. Már szóra nyitotta volna száját, de tudtam, hogy mit akart kérdezni, s biztos voltam benne, hogy ezt nem tudtam volna kikerülni, így felálltam és az ajtóhoz léptem. – Letelt a negyven perc. – Habozott pár pillanatig, majd odaállt mellém, s a ruhám ujját megemelve nézett rám. Látva a meglepődésem elmosolyodott, majd meg is szólalt.
- Ezeket vedd le, és borzold össze a hajad – engedett el, s az ajtónak dőlt, direkt nem nézve rám. Igaza volt, így megnyugodtam és le is vettem őket, majd megigazgattam a hajam, s hirtelen felindulásból az ő haját is rendezgetni kezdtem. Megilletődve nézett le rám, de hagyta, hogy irányítatlan kezem a hajába túrjon. Mielőtt még minden érzelmet leolvasott volna arcomról, kinyitottam az ajtót, szórakozott mosolyt varázsoltam magamra, s elindultam le, majd Hoseok is jött utánam. Mielőtt bárkinek a száját elhagyhatta volna bármi megjegyzés, az5 vettem észre, hogy Taehyungra tévedt tekintetem, s ő sem nézett másra. Őszintén, nem tudnám megmondani, mi volt szemeiben, s enyéimben. Valahogy jelentőségteljes pillantás volt, de nem tudtam, mit beszéltünk meg egymással.
- Na, mit csináltatok? – hallottam meg az első kérdést, Namtól. Egyből elnevettem magam, s nem is válaszoltam.
- Játszottatok? – vigyorgott perverzen Jungkook.
Hogy megjött az önbizalma.
- Mi? Soha – néztem Hoseokra én is, aki leérve mellém a lépcsőn, átkarolta a vállam.
- Ühüm – ért fülig a szája Jinnek is. Elléptem a konyhába, hogy elővegyem az innivalókat. Igazából, kb. semmit sem csináltak, amíg fent voltunk. Csak elterültek a kanapékon, kivéve Jin, ő a konyhában állt.
- Mit csinálsz itt? – nyújtóztam fel a polcig, hogy elérjem az alkoholos üvegeket, de Jin csak egyszerűen felemelve kezét levette őket. – Csodálom ezt a helyet. – Először nem értettem, mit akar ezzel, de aztán eszembe jutott, hogy imád főzni.
- Csak nyugodtan – mosolyogtam, s elővéve pár poharat feltöltöttem őket Martinivel. – Ki kér? – emeltem fel nagyon vidám hanggal a tálcát és a nappali felé sétáltam. Hülye picsás stílusban lehajoltam, hogy a dohányzó asztalra tegyem a tálcát, így minden nőiességem ki lett emelve. Elnevetve magam mentem vissza a konyhába és vettem elő rágcsát, amit ugyanígy vittem oda, majd levágtam magam szorosan Hoseok mellé. Muszáj lesz most a „friss párt” játszanunk. Ő átkarolta vállam, így még közelebb húzva magához, s vett két poharat nekünk.
- Egészségetekre! – mondtam nekik, s lehúztam az egészet és eljátszottam, hogy végig marta a torkom. Utánam – Jin és Yoongi kivételével – mindenki lenyelte adagját, majd a kimaradtat elosztottuk Jiminnel, aki egész idáig nagyon csöndben fortyogott magában. Most viszont, mintha mi sem történt volna, ám engem nehéz átverni. Tudtam, hogy majd meghalt az irigységtől. Pont, mint lakótársa.
Nem igazán éreztem a hatást, így azt is muszáj volt megjátszanom, hogy túlságosan jó a kedvem egy józan emberéhez képest. Valahonnan mélyről előkapartam a szeptember elsejei énemet, s újult erővel próbáltam ugyanazt az alakítást nyújtani a közönségnek, annyi eltéréssel, hogy most Hoseokkal „egy pár voltunk”, ami azt jelentette, hogy tízpercenként muszáj volt egy szájra puszit adnom neki, vagy fogadnom tőle azt. Őszintén, epekedve vártam az este végét, amikor elmennek.
Miután hoztam még egy kört, kezdett oldódni a kezdetleges feszültség, s mindenki jól elvolt a háttérben szóló zenével és a mellette ülővel. Én pedig teljes figyelmemet Hoseokra fordítottam, így nem igazán foglalkoztam se Taehyunggal, se Jiminnel – persze ebbe az irántuk táplált undorom is beleszólt, aminek rendkívül örültem, mert egészen az este végéig kitartott. Ugyanakkor hálás voltam Hoseoknak, mert a pia ellenére sem vetette el a sulykot a taperolásomban, simogatásomban vagy a puszilgatásomban. Őszintén szólva, már a végére ettől is előjött a rossz közérzetem, így egy nagyot sóhajtva dőltem a bejárati ajtónak, miután Hoseok egy sokat mondó pillantást vetve rám és egy hosszúra nyúlt szájra puszit adva végre elment. Nem arról volt szó, hogy nem szerettem vele lenni, csak sok volt nekem ez az egész este.
- Végre – álltam fel, s eltámolyogtam a konyháig, hogy igyak egy kávét és felhajtsak egy pohár vizet – nem akartam ittasan aludni, reggel borzasztóan szédültem volna. Jó, tény, hogy rajtam annyira nem fog ki az alkohol, de lehet, kicsit többet ittam a kelletténél. Nem voltam részeg, csak régen éreztem már, hogy így forog a világ. Egy biztos pontot keresve a velem szemben lévő csempén – ami egy kis virágminta volt – ittam meg a kávét és a vizet, s próbáltam nem túlságosan szédülni. Kikapcsoltam a kávéfőzőt és a mosogatóba tettem az elhasznált poharakat, majd fordultam volna meg, de semmihez sem fogható rémület lett úrrá rajtam. Megmerevedtem, ahogy meleg ujjak fogták közre torkom, s egy tenyér balomon haladt lefele oldalamon. Szívem kalapált, melyet támadóm biztos, hogy megérzett nyakamat markolva. Fogalmam sem volt mihez kezdjek, késeket vagy valami törhetőt kerestem szememmel, de az alkohol hatására alig láttam az előttem lévő dolgokat. Maradt a B-terv, ami a kapálózás és rugdalózás lett volna, ám nem igazán sikerült, mert nem akartak mozdulni végtagjaim. Csak mocorgás lett belőle, az idegen pedig nem akart engedni, kezei a másodpercek előre haladtával egyre jobban közelítették a tiltott területet. Már majdnem sírásban törtem ki, amiért a saját házamban erőszakolnak meg – és rabolnak ki –, amikor az orromba szökött egy ismerős, s kellemes – bár ezt soha nem mondtam volna ki – illat. Rémületem pillanatok alatt csökkent le a minimumára, s váltotta fel helyét egy jól ismert, bazsalygató érzés, mely derekam köré fonódott, akár egy láthatatlan kötény, s terjedt végig egész testemen, minden sejtemig eljutva. Küzdöttem ellene, próbáltam kizárni, a helyére építeni a mérhetetlen undort, de az alkohol túl erősnek bizonyult ebben a csatában. Úgy éreztem, minden energiatartalékom kifogyott. Túl sok volt nekem ez a két hónap folyamatos titkolózás, rémálom, elfojtás. Egyedül az alkoholból tudtam energiát gyűjteni, s az is csak arra adott, hogy ne ellenkezzek tovább.
Győzött a vágy, az az elviselhetetlen kis dög, minek áldozatává túl sok ember büszkesége esett már – és úgy látszott, az enyém lesz a következő. Merev testrészeim fokozatosan lazultak el, miközben szívverésem inkább csak fokozódott, s erősebb lett, légvételem pedig sóhajokká alakult kapkodás helyett.
- Túlságosan... – dünnyögte nyakamba, miközben alig hozzáérve kezdte behinteni a legérzékenyebb ponton. Mély hangjának rezgései és lehelete megborzongtattak, az egész testemre kiterjedt következménye, a libabőr. A vágy szintem már majdnem elérte a tetőpontot, pedig még igazából semmibe sem kezdtünk bele. Hangosabb sóhaj hagyta el számat, ezáltal hátracsuklott nyakam a vállára, hogy minél nagyobb felületet érjen el csupasz testrészemből. - ...vágytam rád ma este... – sóhajtotta ő is, majd keze elérte szemérempontom, nálam pedig ekkor kattant valami. Az, amit mondott és, amit tett, elindította bennem a fékezhetetlen lavinát, így nem törődve kezeivel, felé fordultam, s nyakába kapaszkodva ragasztottam ajkaimat övéire. Forró szájának ívei egy percig sem tiltakoztak az efféle kontaktus ellen, így egyszerűen engedték be nyelvem zárjukon. Míg nyelveink felfokozott tempójú csatát vívtak, kezei fenekemre vándoroltak, s erősen belemarkoltak, mire számat kinyitottam, hogy kiengedjek egy kisebb nyögést, majd ahogy végtelennek tűnő szempárjába néztem, melyben égett a vágy tüze, beharaptam alsóajkam. Erre ő hirtelen támadással reagált, ami annyit takart, hogy megemelt combomnál fogva, s felrakott a pultra, majd lábaim közé állt.
Kezei bejárták hátam, erdőtüzet hagyva minden mozdulat után, minek eredménye az lett, hogy mégjobban vágyni kezdtem érintéseire. Azt akartam, hogy letépjen rólam minden anyagot és meztelen testünk táncot járjon egymáson, amilyen szorosan csak tehetik. Csókjaiból és mozdulataiból azt vettem le, hogy ő is ugyanerre vágyik, így megkezdtem a műveletet: mellkasára helyezve tenyerem toltam le dzsekijét, mely a konyhakövön végezte igen nagy csattanással egy ruhához képest – később rájöttem, hogy az a rengeteg fém, ami rajta volt, csattant ekkorát. Felsóhajtott, majd államon és nyakamon végig haladva adott kisebb-nagyobb erejű csókokat, én pedig a hajába túrva sóhajtoztam a mozdulatok érzékelése végett. Hátra nyúlt felsőm csatjához, s nemes egyszerűséggel vette le rólam. Amint megpillantotta melleim, keze egyből be is járta az említett területet, néhol puszikat adva rá, aminek minden másodpercét kiélveztem.
Olyan régen éreztem ehhez foghatót, és igazából az sem volt ennyire...élvezetes. Ennek oka pedig nyilván a tapasztalatok számának eltéréseben rejlett.
Villámsebességgel tapadt újra ajkaimra, s vett ölébe, minek következtében megéreztem merevedő férfiasságát. Elszakadtam tőle egy pillanatra és kiengedtem azt a kissé hangosabb nyögést, mint amik eddig elhagyták szánkat. Taehyung elmosolyodott, s elindult fel a lépcsőn. Nem akartam, hogy a fürdőszobában, vagy a tetőkerten kössünk ki, így megpróbáltam lerakatni magam.
- Te... – sóhajtottam, mert éppen nyakamat szívogatta, illetve harapdálta. - ...tegyél le – vettem egy mély levegőt és megpróbáltam lemászni öléből, de ő ahelyett, hogy lerakott volna, még jobban magához szorított, s felszisszent, ahogy férfiasságához nyomódtam. Persze, én is reagáltam rá, de muszáj volt elirányítanom a szobámba. Felérve a lépcsőn csak azért sem akart lerakni a padlóra, így hát muszáj volt úgy navigálnom, hogy közben majd kicsattantam a vágytól.
Vakon sétált a folyosón, én pedig a falat tapogattam, hogy meglegyen a szobám ajtaja, eközben pedig heves csókcsatát vívtunk egymással. Beléptünk szobába, s Taehyung egyből az ajtó becsukásának vetemedett neki: teljes testemet az ajtóhoz szorította, mire én a kisebb fájdalomtól kiegyenesedtem, hogy szűnjön, de Taehyung ezt a helyzetet kihasználva tapadt ismét nyakamra, akár egy pióca, s melleim közt haladt le, ameddig bírt.
Erős késztetés tört rám, miközben az ajkai általi kellemes bizsergést éltem át, amely azt diktálta, hogy most én jövök. Hajába túrtam, belemarkolva emeltem fel fejét, így teljesen ártalmatlanná téve. Féloldalas elégedett mosolyra húztam számat, majd lenéztem dús szájára, s beharaptam alsóajkam. Szemét mintha elfedte volna valami, mintha nem ezen a világon lenne, úgy szabadult ki kezeim közül és vitt egyenesen az ágyamhoz, majd ledobott rá, mint valami rongybabát. Ettől a mozdulattól én szégyen helyett csak még több felgyülemlett vágyat éreztem, melynek képtelen voltam gátat szabni, így amint stabilan feküdtem, felültem, s az ágyam végében térdelő Taehyunghoz hajoltam. Megharaptam ajkát, legalább akkora erővel, mint ő az enyémet, közben pólójának szegélyét emeltem fel, s nyúltam alá. Teste forró volt, s egy pillanatra megfagyott, ahogy ujjaim felfedezték kidolgozott hasát, s mellkasát. Rávetemedtem nyitva tartott ajkaira, majd a derekát átfogva húztam magamra, s felfele toltam pólóját, jelezve, hogy vegye le, ő pedig pontosan ezt tette.
A szemkontaktust tartotta velem, egyszerűen semmi áron nem akart szabadulni tekintetemtől.
Újra ajkaimat vette célzásba, miközben lassan lábaim közé mászott, s kényelmesen elhelyezkedett felettem. Tenyere majdnem a fél testem elfedte, ahogy felszántotta, s lángokat hagyva maga után húzta végig rajta. Nyakába kapaszkodtam, hogy később elérhessem nyakát, s azt a gyönyörű kulcscsontját melyet már annyira régóta szeretnék a szám közelében tudni.
Valahogyan képtelen voltam átvenni az irányítást, mert a következő pillanatban elindult államtól, nyakamon keresztül a hasam irányába, s a miniruhám szegélyénél sem állt meg. Vadul és erőszakosan próbálta leszedni rólam, mire végre sikerült neki, s időt nem vesztegetve kezdte ingerelni legérzékenyebb pontomat. Sóhajaim felgyorsultak, nyögéseim gyakoribbakká váltak, miközben azt a kellemes borzongást éreztem egyre intenzívebben derekamban. Visszahajolt felém, de közben egy pillanatra sem hagyta abba a műveletet, s nyakamat kezdte puszilgatni, minek hatására hamarabb érkeztem a csúcsig, az pedig még tetézte a dolgot, hogy pont abban a pillanatban harapott fültövembe, amikor elért a gyönyör.
Két pillanatot nem vesztegettem beszédre vagy akármi másra, egyből rávetettem magam, s nadrágját kezdtem kibontani, de megállította a kezem és visszalökött az ágyra. Saját maga vette le nadrágját, majd boxerét, s a védekezést nyújtó eszköz felvétele után felém kerekedett. Már minden porcikámmal mást sem kívántam, csak hogy végre megtörténjen, amire már olyan régóta vágytam titokban. Az alkohol hatására minden gát felszabadult bennem, s kiengedtem mindent, ami bennem volt, ebbe pedig a Taehyung iránt táplált mérhetetlen vágyam is tartozott.
Kicsit sem várt, mielőtt kényelmesen elhelyezkedett bennem, s elkezdte a szerinte tökéletes tempót. A kellemes érzés mellett megjelent egy kisebbfajta fájdalom is, ugyanis időt se kaptam, hogy ezt a méretet megszokjam, ami, hogy bevalljam, nem a legkisebb volt. Pár pillanattal később már teljesen rám borulva élveztük mindketten az egymásnak okozott jó érzést. Keze továbbra is bejárta testem minden szegletét, mely fokozta élvezetem, de az ő nyögéseit hallgatva, ahogy minden mozdulatnál és körmöm mélyedésénél hangosan felhörög, ugyanolyan érzéssel töltött el, mint a bennem munkálkodó tagja.
Sóhajaink és nyögéseink kis idő múlva kezdtek felgyorsulni, szaporábban érkezni, s a végén én értem el először a gyönyör kapuját. Ami szemeim előtt lebegett, az csak egy dolog volt: lefeküdtem Kim Taehyunggal. És jó volt.
Néhány utolsó lökéssel később teljes testével rám nehezedve lépte át ő is az ingerküszöbét, s pár percig lihegve rajtam feküdt, míg én szintén mély levegőket véve próbáltam ébren maradni, több kevesebb sikerrel – végül az alkohol és a kimerültség diadalmaskodott felettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése